Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés
elől Észak-Erdélybe menekültek. Hasonló sors várt a horthysta hadseregben harcolni már nem akaró és erdélyi otthonaikba visszatért magyarokra is. Az előbbiekről a román szervek az érdeklődő szovjet katonai hatóságoknak általában azt a felvilágosítást adták, hogy ezek „veszedelmes fasiszták”, „fehér gerillák” stb.10 Ezután sorsuk aligha lehetett — és volt — más, mint a fogoly-, vagy a munkatábor. Gheorghiu-Dej, a kommunista közlekedésügyi miniszter 1944 decemberében a zsil-völgyi internálótábor meglátogatásakor felháborodással tapasztalta, hogy a munkaszolgálatos magyarokkal az elvakult soviniszta felügyelők milyen brutálisan bánnak, és hogy a munkaszolgálatosak valójában állati sorban élnek.11 Nem volt jobb a sorsuk egyébként azoknak sem, akik a Bukarest környéki internálótáborokban sínylődtek, vagy Galati vidékén vasútépítésen dolgoztak.1- Vasile Luca, a Román Kommunista Párt vezetőségének másik tagja ugyancsak felemelte szavát a Maniu- gárdák tevékenysége ellen.13 A kommunista sajtó is bírálta és elítélte mind a nacionalista uszítást, mind pedig a magyar nemzetiségű lakosság, s főleg a munkások és parasztok kiszolgáltatott helyzetét.14 A Maniu-gárdák garázdálkodásai és tömeggyilkosságai láttán a romániai SZEB 1944. november 14-én arra az elhatározásra jutott, hogy a román közigazgatásnak el kell hagynia Észak-Erdélyt. A SZEB döntését A. J. Visinszkij a következőkkel indokolta: „Erdélyben önhatalmúlag, a szovjet kormánnyal való megegyezés nélkül megjelentek az úgynevezett >yIuliu önkéntes alakulatok«, amelyek ott raboltak és terrorizálták a magyar nemzetiségűeket, és aljas fejvadászatot rendeztek a magyar nemzetiségűek ellen. Ezek az Erdélyben megjelent bandák komoly fenyegetést jelentenek a Vörös Hadsereg hátában. . . Éppen ezért a szovjet kormány elfogadta a szovjet parancsnokság rendszabályait a Vörös Hadsereg frontja mögött a rendet és nyugalmat zavaró bandák megsemmisítésére és eltávolítására”.15 Erről a döntésről később, 1947-ben Gheorghieu-Dej a Kommunisták Romániai Pártjának főtitkára így vélekedett: „. . .Radescu tábornok hatalomra jutása után a demokratikus pártoknak a kormányban vezető szerepet játszó reakció uralma ellen és a demokratikus reformok megvalósításáért vívott harca még élesebb jelleget öltött. A reakció nyíltan áttért a fasiszta bandák által a munkásmozgalom vezetői és munkásklubok ellen intézett támadások szervezésére. Radescu gyalogos csapatokat, sőt páncélos egységeket rendelt vissza a frontról és Bukarestben vonta össze őket. Radescu csapatai több ízben rálőttek a tüntető munkásokra. Erdélyben vérfürdőket rendeztek a magyar lakosság soraiban.. . A demokratikus Románia számára lehetővé vált, hogy élvezze a 185
