Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)

1987 / 1. szám - Madarász György - Rajcsányi Péter: Az amerikai törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonya (Az 1973. évi hadviselési törvény példáján)

akadályozására, mint irányításra vagy koherens politikai vonal kimunkálására.

— A Kongresszusban tevékenykedő képviselőket és szenátorokat — éppúgy, mint az elnököt — jelentős mértékben befolyásolja az általános belpolitikai légkör. Különösen erőteljes ez a hatás az elnökválasztást megelőző és követő időszakban, valamint a kongresszusi választások idején.

A Kongresszus számos olyan szabályt alkotott már a vietnami háború idején és főleg az azt követő időszakban, amelyek alapján a végrehajtó apparátust nagyobb fokú beszámolásra kötelezhette. A Kongresszus tehát kifejezve azt az igényét, hogy aktívabban kíván részt venni a külpolitika formálásában, s szükségesnek tart olyan jogosítványokat, amelyekkel visszatarthatja az elnököt egy esetleges újabb „Vietnam”-tól. Az elnök személye és jogköre fölötti szorosabb felügyelet tűnt a legmegfelelőbb eszköznek ahhoz, hogy távol tartsák az országot egy költséges tengerentúli ,.kalandtól”. Több esetben megfogalmazódott az az igény, hogy az Egyesült Államok a vietnami háború után többé már ne töltse be a „világ csendőre” szerepét, s a jövőben sokkal korlátozottabb szerepet vállaljon a világpolitika színterén. Ennek biztosítása pedig a Kongresszus feladata lenne.

Melyek voltak a szigorúbb ellenőrzés elérésére irányuló lépések? Négy ilyen külpolitikai jellegű döntésre került sor:

1. A hadviselési törvény (War Powers Resolution) elfogadása, amelyet a Kongresszus 1973. november 7-én, Nixon elnök vétójának hatályon kívül helyezésével emelt törvényerőre.7 A hadviselési törvény célja az, hogy a Kongresszus megőrizze beleszólását olyan döntések meghozatalába, amelyek az amerikai katonai erő alkalmazására vonatkoznak.

2. A Kongresszus határozottan igényelte, hogy a végrehajtói szerződéseket terjesszék a Kongresszus elé, hogy a fontosabb végrehajtói szerződéseket mint nemzetközi szerződéseket juttassák el a Kongresszushoz (azaz a Szenátusnak kelljen jóváhagynia azokat).

3. A biztonsági és katonai segélynyújtást számos kérdésben korlátozták. Ide tartozik az 1974. évi külföldi segélyezési törvény (Foreign Assistance Act of 1974) Nelson—Bingham-féle kiegészítése, amely vétójogot ad a Kongresszusnak némely fegyverfajták bizonyos dollárérték feletti külföldi eladásának esetében.

4. És végül a CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség titkos tevékenységének kivizsgálására a Szenátus létrehozta a Church-bizottságot, a Képviselőház pedig a Pike-bizottságot. (Először egyébként Gerald Ford elnök hívta életre ugyanezzel a céllal a Rockefeller-bizottságot.) Mivel ezek csak eseti bizottságok voltak, később a Kongresszus mindkét háza kialakította a maga saját állandó bizottságát a CIA tevékenységének ellenőrzésére.

44