Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Madarász György - Rajcsányi Péter: Az amerikai törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonya (Az 1973. évi hadviselési törvény példáján)
A négy pont közül az első rendkívüli jelentőségét jelzi az, hogy az Egyesült Államok történelmét végigkíséi az elnök és a Kongresszus között a fegyveres csapatok külföldre küldése körül kibontakozott hatalmi vetélkedés. 1951-ben a Szenátus külügyi és fegyveres erőket ellenőrző bizottsága közös bizottságot hozott létre ennek kivizsgálására, mely jelentésében megállapította: 1789-től kezdve az amerikai elnökök legalább 125 esetben rendelték el katonai egységek külföldi bevetését a Kongresz- szus jóváhagyása nélkül. Ugyanakkor Quincy Wright 1969-ben megjelent könyvében már 170 ilyen esetről beszél. Hasonló problémák az elnök és a Kongresszus viszonyában a második világháború előtti években is adódtak. A harmincas években ugyanis a Kongresszus több olyan semlegességi törvényjavaslatot fogadott el, amelyek célja az volt, hogy távol tartsa az Egyesült Államokat az európai konfliktusoktól. Még 1939-ben is, amikor az elnök a szövetségeseknek (mindenekelőtt Nagy-Britanniának) történő fegyverszállítások növelésére kért jóváhagysát a Kongresszustól, a Szenátus külügyi bizottságának elnöke elutasította a kérést. W. Borah republikánus párti szenátor arra hivatkozott, hogy saját információi szerint nem lesz háború. Végül is Roosevelt elnök a hadihajók és egyéb fegyverzet szállítására saját hatáskörébe tartozó végrehajtói egyezményt kötött a brit miniszterelnökkel. Nagy-Britan- nia atlanti-óceáni és karib-tengeri brit bázisok használati jogát adta cserébe érte. A második világháború után kialakult „kétpárti” külpolitikai konszenzus, illetve az elnökök által létrehozott egyeztetési mechanizmus (még a döntéshozatal korai szakaszában az elnök konzultál a Kongresszus néhány befolyásos tagjával) viszonylag széles körű döntési szabadságot biztosított a felduzzadt végrehajtó apparátus élén álló elnöknek. Ez azonban nem szüntette meg a vitákat a Kongresszus és a végrehajtó hatalom között. A polémia a vietnami háború utolsó szakaszában és a Watergaíe- iigy idején érte el csúcspontját. Az ekkor született hadviselési törvény, valamint a külföldi fegyvereladással kapcsolatos törvény azóta számos olyan törvény vagy törvénykiegészítés megalkotására és elfogadására volt hatással, amelyek bővítették a Kongresszus beleszólási és ellenőrzési jogát. Hogyan érvényesültek a szóban forgó törvények? A végrehajtás ugyanis nem kevésbé eleme a külpolitikai döntéshozatalnak, mint a törvények megalkotása volt. Általános szabályként fogadható el, hogy az érvényre jutás kompromisszumokon keresztül történik, és általában csak néhány, az adott időszakban döntő fontosságúnak tartott kérdés kapcsán éleződik ki a viszony a végrehajtó és a törvényhozó hatalom között. A Kongresz- szusnak időről időre lehetősége van rá, hogy megvizsgálja a törvény alkal45