Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Madarász György - Rajcsányi Péter: Az amerikai törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonya (Az 1973. évi hadviselési törvény példáján)
ges, koherens külpolitikai irányvonal érvényesítésére, inkább csak korrigáló szerepet töltöttek be. Az Egyesült Államok globális külpolitikájának meghirdetése, annak aktivizálódása során a végrehajtó hatalomban az intézmények (establish- mentek) sokasága jött létre, amelyek közvetlenül is beleszólnak a nemzet- biztonsági döntésekbe. Amikor tehát külpolitikai vagy katonapolitikai kérdésekben elnöki döntésről beszélünk, ezen valójában az elnök által irányított, felügyelt intézmények, tanácsadók és szakértők együttműködésével kialakított döntést értjük. Ezek az intézmények (mindenekelőtt a külügy- és a hadügyminisztérium, a Nemzetbiztonsági Tanács, a hírszerző szervek, több más minisztérium, valamint a különféle szakértői csoportok, kutatóintézetek) a döntéshozatali folyamatban a legfontosabb információforrások, de egyúttal „korlátozó”, befolyásoló tényezők is. Koncentráltan tartalmazzák azokat az információkat, tapasztalatokat, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzetbiztonsági döntésekhez. Az operatív döntéshozatal fő feladata ezeknek az intézményeknek, tevékenységüknek a koordinálása. Ä Kongresszus iránymutató és ellenőrző funkcióját négy fontosabb tényező korlátozza: —A Kongresszus nem egységes: közvetlenül is képvisel érdekcsoportokat, és felépítése is tükrözi a két nagy párt mindenkori erőviszonyait. Ráadásul a pártokon belüli „fegyelem” gyengülése fokozta — különösen a hetvenes évek második felétől — a konzervatív és liberális nézetű csoportosulásoknak a pártok irányvonalát figyelmen kívül hagyó szerepét. — A Kongresszus két házának, de többnyire még illetékes bizottságainak is általában korlátozottak az ismeretei egy-egy akcióval, döntésre váró üggyel kapcsolatban. Minél konkrétabb az ügy, és minél inkább alapúba döntés „nemzetbiztonsági szempontból” fontosnak (és bizalmasnak) minősített információkon, annál kisebb esélye van a kongresszusi bizottságnak arra, hogy az adott kérdésről teljes képet kapjon.6 A Kongresszus a hetvenes években kiépítette ugyan információszerző és -értékelő szervezeteit (mindenekelőtt a Congressional Research Service-t), naprakész információkkal elsősorban mégis a végrehajtó hatalom rendelkezik. Ilyen körülmények között sokszor alakulnak ki „különleges” együttműködési csatornák a végrehajtó hatalom bürokratái (beleértve akár a Nemzetbiztonsági Tanács vezető munkatársait vagy egyes minisztereket) és az illetékes kongresszusi bizottság tagjai (apparátusa) között. Ezek a csatornák az információtovábbítás és a befolyásolás fontos eszközei a külpolitikai döntéshozatalban is. — Összetettsége, sokszínűsége és bonyolult működési mechanizmusa következtében a Kongresszus alkalmasabb az elnöki kezdeményezések 43
