Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Madarász György - Rajcsányi Péter: Az amerikai törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonya (Az 1973. évi hadviselési törvény példáján)
rús körülmények között csak a Kongresszus jóváhagyásával használhatja fel. Írásunkban arra törekszünk, hogy elemezzük a törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyának fő hatásmechanizmusát a külpolitikai döntés- hozatalban, és e folyamatot vizsgálva figyelemmel kísérjük a hadviselési törvény kialakulását és érvényesülését. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom viszonya — történelmi távlatból Az 1789. március 4-én törvényerőre emelt amerikai alaptörvény alkotói — a XVlII. század uralkodó eszméinek, de leginkább Montesquieu elképzeléseinek megfelelően — az államhatalmat három részre: a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalomra osztották fel, méghozzá úgy, hogy minden egyes hatalmi ág számára biztosították a másik kettő tevékenysége feletti osztott ellenőrzés lehetőségét is. Ezzel egy önkényuralmi rendszer kialakulásának kívánták elejét venni. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a kormányzási hatalmat megosztották a szövetségi kormány és az egyes tagállamok kormányai között. Az egyes hatalmi ágakban funkciókat viselők megválasztásához eltérő procedúrákat írtak elő, s hivatali idejüket sem egyforma időtartamban szabták meg. És végül minden hatalmi ág tevékenységi és jogkörét az alkotmányban foglalt korlátozásokkal szabályozták. Az államhatalom eredeti felosztása az idők folyamán a gyakorlatban módosult: a szövetségi kormány szerepe növekedett az egyes tagállamok kormányainak rovására, az elnök befolyása erősödött a törvénykezésben és a külpolitikában, és olyan, bizonyos mértékig függetlennek tekintethető intézmények alakultak, amelyek a gazdaság szabályozásában részleges törvényalkotói és bírói hatalommal rendelkeztek. A hatalmi ágak elkülönítése egyébként nem teljes, mindegyik az „ellenőrzés és a kiegyensúlyozás” (az utóbbin az érdekek viszonylagos egyensúlyba hozása1 értendő) rendszerén keresztül részt vesz a másik kettő munkájában, és ezzel ellenőrzést is gyakorol a többi felett. Az elnök az általa nem megfelelőnek ítélt törvényjavaslatokat megvétózhatja, ám a Kongresszusnak; joga van az elnöki vétót hatályon kívül helyeznie. Az igazságügyi hatalmi ág ellenőrzést gyakorol a törvényhozói és a végrehajtói döntésekkel, intézkedésekkel kapcsolatban, hogy azok ne lépjék túl a törvényeket adta kereteket. Bírókat az elnök nevez ki, de a Szenátus jóváhagyásával: a Kongresszusnak pedig joga van vádat emelni az elnök ellen is. A rendszer bonyolultsága tükröződik a különböző kormányzati döntésekben, természetesen a külpolitikaiakban is. 39
