Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Csaba László: A KGST és a nyolcvanas évek kihívása II.
sonló feltételeket támasztani, A mezőgazdasági cikket nyerstermékre cserélő ügyleteknél gyakorlatias áthidalási és egyszerűsítési lehetőségként adódik, hogy mindkét fél kölcsönösen tekintsen el a növekményeknél, illetve a szinten tartáskor a beruházási hozzájárulás iránti igényétől. A nemzetközi együttműködés mechanizmusának kérdéseit taglalva a csúcstalálkozó az 1971. évi komplex program állásfoglalására utal vissza, ösztönzi a kereskedelmi jogi szabályozás korszerűsítését, valamint azt a kézzelfogható ígéretet tartalmazza, hogy valamennyi tagállam megteremti a nemzeti gazdálkodó szervei és intézményei közti közvetlen kapcsolatok valamennyi intézményi, jogi és gazdasági előfeltételét. A végrehajtás tapasztalatai Az alábbiak során eltekintettünk az „elvi kérdésektől”, hogy a csúcstalálkozót közvetlenül követő gyakorlatot vizsgálhassuk meg abból a szemszögből, hogyan váltotta tettekre a politikai szintű iránymutatást. Az 1984 nyara óta eltelt két év túl rövid ahhoz, hogy érdemi változást lehetne kimutatni a „műszaki fejlődés felgyorsítása” vagy „a szocialista közösség világgazdasági helyzetének megerősítése” típusú jelenségekben. Az 1986—1990-es évekre szóló tervegyeztetés azonban már olyan területnek mondható, ahol érdemben megfigyelhető, vajon a konkretizálás során követi-e a gyakorlat az elvi keretek szabta utat. Az mindenesetre kedvező, hogy az együttműködés kérdéseit a tagországokban nyíltabban és gyakorlatiasabban is tárgyalják, mint korábban. Ügy tűnik, hogy az irodalomban korábban felmerült, a valóságtól elszakadt, de a maga idejében elterjedt néhány elképzelés (például a nemzetek feletti közös tervezés vagy a KGST-beli kereskedelemnek más országokkal folytatott üzleti kapcsolatok kárára történő fejlesztése) lényegében eltűnt. A vita gyakorlatiasabb: üzleti, intézményi és más, az együttműködést közvetlenül érintő kérdésekre terjed ki, ami szintén eltér az 1960-as évek politikai gazdaságtani kategóriákkal megvívott „szellemi csatáitól”. A nyerstermék-kereskedelemben meglehetősen nehéznek bizonyult a diplomácia ügyes fordulatait a kétoldalú államközi egyezményekben kézzelfoghatóvá tenni. Az 1984. évi havannai ülésszakon például nagyszámú közös beruházásra tettek javaslatot. E létesítmények terv szerinti összköltsége 45 és 55 milliárd TR közötti nagyságrendben mozogna.8 A javasolt összeg értékeléséhez érdemes összehasonlításként felidézni azt, hogy a megelőző évtizedben mennyit költöttek közös beruházásokra: 1976— 1980 között a tervezett 9 Mrd TR helyett 7 Mrd TR-t, 1981—1985 között pedig a tervezett 4,5 Mrd TR helyett csak 2 milliárdot.9 A megelőző 129
