Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
közi biztonságot erősítő, a leszerelést szolgáló kezdeményezések támogatása. A mozgalom történetében első ízben tettek különbséget nyíltan és név szerint is a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió leszerelési politikája között, támogatva az atomfegyverek teljes megszüntetésére vonatkozó szovjet javaslatot. Kedvező visszhangja volt az atomkísérletek moratóriumára vonatkozó szovjet kezdeményezésnek is. Ez részben a nemzetközi realitások felismerését tükrözi, részben az új, dinamikusabb szovjet külpolitikai lépések pozitív fogadtatását, az amerikai stratégiai irányvonal fokozódó elszigetelődését mutatja. E megkülönböztetés és az Egyesült Államok politikájának nyílt elítélése miatt sok kérdésben (a Líbia elleni agresszió, Dél-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Amerika kérdésében) az Amerika-barát tagországok az el nem kötelezettség „eredeti elveire”, az „igazi” el nem kötelezettségre hivatkozva próbálták tompítani az imperialista politika bírálatának élét. Csupán a libériái/ elnök, Samuel' Doe állt ki a vitában nyíltan az Egyesült Államok mellett, hangoztatva, hogy bár országa sem ért egyet az amerikai politikával, nem tartja elfogadhatónak, hogy a számára segélyeket nyújtó nagyhatalmat szidalmazza. Libéria egyébként maga is védekezésre kényszerült az Izraellel fenntartott kapcsolatait ért bírálatok miatt, Zaire-ral, Elefántcsontparttal és Kamerunnal együtt.8 A Koordinációs Iroda csúcskonferenciát előkészítő ülésén Pakisztán például a Líbia elleni amerikai akciót összefüggésbe akarta hozni a szuperhatalmi rivalizálással, és az amerikai agressziót az Afganisztánnal kapcsolatos problémakörhöz akarta kapcsolni. Szingapúr pedig arra hivatkozva próbált elérni más megfogalmazást, hogy „ha megengedjük, hogy a mozgalmat egyik vagy másik szuperhatalom igázza le, felkészülhetünk arra, hogy a mozgalom szétesik és feledésbe merül”. A többség azzal utasította vissza ezeket a kísérleteket, hogy az el nem kötelezettség politikája soha nem volt és nem is lehet soha az egyenlő távolság tartásának a politikája. A nagyhatalmak magatartását az egyes esetekben konkrétan kell megvizsgálni és megítélni. Pakisztánnak azért sikerült elérnie, hogy a szovjet leszerelési kezdeményezéseket támogató megfogalmazást tompítsák. Ez egyébként a jobboldali szárny még mindig jelentős befolyásara utal. Líbia ugyanakkor kilépéssel fenyegetőzött, és azért bírálta a mozgalmat, mert az nem lép fel elég határozottan az imperialista hatalmak ellen.9 Az elfogadott dokumentumban a nemzetközi politikai és gazdasági helyzetet értékelve az el nem kötelezettek megállapították, hogy — a szovjet—amerikai csúcstalálkozóhoz, a kapcsolatok javulásához fűzött várakozásaikkal ellentétben — nem csökkent lényegesen a nemzetközi feszültség, tovább romlott a helyzet. Bár történtek konstruktív kezdeményezések, köztük az atomfegyverek teljes megsemmisítésére vonatkozó szovjet 112
