Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - POLITIKATÖRTÉNET - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: Adalékok a hidegháború értelmezéséhez
csúcstalálkozót (W. Loth), míg a többség (L. J. Halle, D. W. Urvin, P. Y. Hammond) 1962-t, a kubai válság lezárulását tekinti befejező dátumnak.62 A hidegháború periodizációjáról tartalmi tekintetben azonban sokkal többet mond el, ha a kezdő és a befejező terminusra vonatkozó - egyébként lényeges - viták helyett azt vesszük szemügyre, amelyben a polgári és a szocialista szak- irodalom egyetérteni látszik: a hidegháború mélypontjait. Azokat a fordulópontokat, ahol az ellentétes érdekek legnyíltabban ütköztek, s ahol a világháború után alakuló bipoláris nemzetközi rend korlátái a résztvevők számára legnyilvánvalóbban mutatkoztak meg. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a hidegháború egy soktényezős és több okra visszavezethető nemzetközi folyamat volt, akkor a szakirodalom vitáira az tűnik logikus válasznak, hogy a hidegháborúnak- attól függően, hogy a második világháború utáni nemzetközi élet melyik kérdéskörét vizsgáljuk - több „kezdete” és ugyancsak több „befejezése”, jó néhány mélypontja és ugyancsak több enyhültebb szakasza volt. A mélypontok puszta kronológiai felsorakoztatása - 1947: Truman-doktrína, Marshall-ten^, Kominform megalakítása; 1948: a prágai baloldali fordulat; 1948-1949: a nyugat-berlini válság; 1949: a NATO megalakulása; 1950-53: a koreai háború; 1956: rendszerellenes megmozdulások Kelet-Európábán; a szuezi válság; 1958-59: az újabb nyugat-berlini válság; i960: a párizsi csúcs- találkozó meghiúsulása; 1962: a kubai rakétaválság - másfelől pedig a hidegháborún belüli minienyhülések mellé állítása - 1953: a koreai fegyverszünet; 1954: az Indokinával foglalkozó genfi konferencia; 1955: újabb genfi csúcs- találkozó; 1956: a két nagy fellépése a szuezi intervenció befejezése érdekében; 1959: Hruscsov látogatása az USA-ban; 1962: a kubai rakétaválság megoldása;- meglehetős pontossággal megadják nemcsak a szükséges katalógust, hanem a vizsgálandó főbb dimenziókat is. A katalógusban első helyen mindenképpen a német kérdés szerepel. Ebben az összefüggésben van a legtöbb mélypont, jelezve, hogy ez volt az első olyan terület, ahol a szovjet és az amerikai elképzelések különbségei napvilágra kerültek, és nem született konszenzuson alapuló megoldás. A Szövetséges Ellenőrző Tanács munkájának megbénulása, a négy megszálló hatalom közötti ellentétek (a megszállási politikákról, a nácitlanításról, a demokratizálás tartalmáról, a jóvátételekről stb.) az 1948 februári-júniusi londoni konferencián a három nyugati hatalom közös, de a potsdami konferencián elhatározott egységes Németország- koncepciótól eltérő politikájának kidolgozásához vezetett. Ez a konferencia gyakorlatilag véget vetett a négyhatalmi szervek működésének, s a három nyugati zónával kapcsolatos magatartást lényegében a Szovjetunióval konfrontáló amerikai politika egyik fő ütőkártyájává tette. A német kérdés körül kirobbant nemzetközi válságok sűrűn követték egymást: 1948. június-1949 május, a nyugati zónákban bevezetett pénzreformot követő szovjet blokád Nyugat-Berlin körül, amikor is az amerikai és az angol hadsereg légihíd létesítésével látta el Nyugat- Berlin lakosságát, s amelynek feloldásában az ENSZ Biztonsági Tanácsának 136
