Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Horn Gyula: Enyhülés és konfrontáció a kelet-nyugati kapcsolatokban
ban eddig ezzel a területtel kapcsolatban mutatkozott a legtöbb ellentét a keletnyugati viszonyban. Az enyhülés soha sem volt egyirányú utca, ennek a folyamatnak nincsenek vesztesei vagy kizárólagos haszonélvezői. Általa biztonságosabb lett a világ, sikerült megakadályozni a mindkét felet egyaránt végső pusztulással fenyegető fegyveres konfrontációt. Az úgynevezett keleti szerződések megszilárdították a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia nemzetközi helyzetét, ugyanúgy, mint a Német Szövetségi Köztársaság európai pozícióit. Lehetővé tették azt, hogy az úgynevezett német kérdés megszűnjön destabilizáló tényező lenni, s ennek nem kevésbé haszonélvezői a németek a többi európai nemzettel együtt. A Nyugat- Berlinről kötött négyhatalmi megállapodás pedig sajátos kifejeződése a második világháború következtében kialakult realitásoknak. * A legutóbbi tíz esztendő során az enyhülés és a konfrontáció érvényesülésének olyan sajátos keveréke jött létre, amilyenre egyetlen korábbi időszakban sem volt példa. A sajátos jelleg mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy noha sikerült megőrizni és fenntartani a kelet-nyugati kétoldalú megállapodások, - a SALT I—II, az NSZK-val kötött egyezmények érvényességét, valamint a helsinki záróokmányban foglaltak, illetve fórumai által alkotott folyamat főbb elemeit - feszültté vált a világhelyzet, egyes időszakokban a politikai konfrontáció került túlsúlyba. Az enyhülés elhidegült időszakát elsősorban az idézte elő, hogy a tíz év alatt nem történt érdemi lépés a kelet-nyugati katonai szembenállás csökkentése terén. A hadászati fegyverek egyensúlyára épülő enyhülési folyamattal összefüggésben a katonai tényezőknek a nemzetközi politikai döntésekben is elsőrendű a szerepük. A kialakult katonai erőegyensúlynak a fenntartása, a hadászati és harcászati-hadműveleti eszközök szüntelen tökéletesedése következtében, már önmagában is folytonos versengést jelent. A szemben álló felek katonai erejének növekedése között lépések és ellenlépések sorozatából álló szoros kölcsönhatás érvényesül. Vagyis a hagyományos és a nukleáris fegyverzetek fejlesztésére egyaránt érvényes, hogy bármely fél előrelépését a másik fél képes ugyanazon vagy más területen igen gyorsan ellensúlyozni. Mindezek következtében a két világ- rendszer közötti erőegyensúly hullámzó módon és mind magasabb szinten áll helyre. Mivel az erőegyensúly lényegi feltétele az enyhülési folyamatnak, hullámzásai közvetlenül hatnak a kelet-nyugati viszonyra, s ugyanakkor a külpolitikai lépések számottevően befolyásolják a katonai tényezők érvényesülésének feltételeit. A világbéke megőrzése azonban döntően politikai kérdés, mert Clausewitz szavaival élve „... a politika az értelem, a háború csupán eszköz, s nem megfordítva. Kell tehát, hogy a katonai nézőpont maradjon az alárendelt.” Az elmúlt 8
