Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Tengerdi L. Miklós: Világgazdasági erőviszonyok, nemzetközi befolyás és gazdaságpolitika a nyolcvanas években: a fejlett tőkés országok
európai nemzetgazdaságok. Hiszen még a legnagyobb közös piaci tagországok belső piaca sem elég nagy önmagában ahhoz, hogy lehetővé tegye a méretgazdaságossági előnyöknek az Egyesült Államokhoz vagy Japánhoz hasonló mértékű realizálását. Az élvonalbeli ágazatok fejlesztése szempontjából nagy jelentősége van az ún. piaci integrációnak, azaz a tagországok közötti kereskedelmi forgalmat, tá- gabb értelemben a tagállamok közötti gazdasági együttműködést akadályozó kereskedelempolitikai, jogi, adminisztratív stb. korlátok lebontásának, a viszonylag egységes, hasonló versenyfeltételeket támasztó közös piac létrehozásának. Noha a közös piac kialakítása az EGK-t megalapító Római Szerződés legfontosabb célkitűzése volt, és a leglényegesebb eredményeket ezen a területen érték el a tagországok, piaci integrációjuk ennek ellenére még nem tekinthető megfelelőnek. Ezt támasztja alá az, hogy a Közös Piacon belüli áruforgalmat a becslések szerint mintegy 20 százalékkal drágítják a különféle bizonyítványok és a tesztelési adatok beszerzési költségei, a különböző nemzeti szabványokkal, a tagországok határátkelőhelyein bekövetkező rendszeres késésekkel, a dokumentációs követelményekkel, a nem tökéletes pénzügyi harmonizációval stb. kapcsolatos többlet- költségek. Az élvonalbeli ágazatok fejlesztését, a méretgazdaságossági előnyök realizálását igen nagy mértékben gátolja az a körülmény is, hogy a közös piaci tagországok kormányai a legkülönfélébb eszközökkel védik saját iparukat, s igyekeznek távol tartani a külföldi konkurrenciát. Ez különösen erőteljesen jut kifejezésre az állami megrendelések elosztásánál. Az állami-közületi megrendelések a GDP 10-17 százalékára rúgnak. Ezen belül az állami piac az élvonalbeli ágazatokban ennél is nagyobb jelentőségű. Gyakran bizonyos ágazatok összes termelésének több mint fele jut az állami megrendelésekre, sőt előfordul, hogy az állam az egyetlen vásárló, mint például bizonyos távközlési berendezések vagy a fegyverek esetében. A nyugat-európai kormányok a nyolcvanas évek első harmadában a becslések szerint évente mintegy 900 milliárd nyugatnémet márkának megfelelő összeget fordítottak állami megrendelésekre. Míg az amerikai vállalatok a kontinensnyi méretű országban közel azonos feltételek mellett versenyezhetnek az állami megrendelésekért, addig Nyugat-Európában - legalábbis eddig - a vállalatoknak kevés esélyük volt az amerikaihoz hasonló méretű, de nem annyira integrált piacon az állami megrendelések elnyerésére. Az automatikus adatfeldolgozó és a távközlési rendszerek esetében a nemzeti piacok felvevőképessége alatta marad a gazdaságos sorozatgyártás méreteinek, a nemzeti vállalatok kapacitásainak. De alig volt még példa arra, hogy közös piaci ország e területen külföldi vállalatnak adott volna állami megrendelést. Az Egyesült Államokban 2-3 nagyvállalat is versenyez egy kormánymegrendelésért, a nyugat-európai országokban pedig általában egy, és ez az egyetlen vállalat az esetek nagy részében biztos lehet a megrendelés elnyerésében. 82
