Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Tengerdi L. Miklós: Világgazdasági erőviszonyok, nemzetközi befolyás és gazdaságpolitika a nyolcvanas években: a fejlett tőkés országok
a hetvenes években felgyorsult. Figyelmet érdemel, hogy 1974-ben megállt a feldolgozóipar részesedésének növekedése és stabilizálódott a kőolajipar relatív súlya a külföldi működőtőke-beruházások állományában. A külföldi beruházások ágazati szerkezetének megváltozása, a bányászatnak - a kőolajipar kétszeri világpiaci áremelkedésének ellenére bekövetkezett - térvesztése jól tükrözik a természeti erőforrások szerepének hosszú távú csökkenését a gazdasági növekedésben és a világgazdasági hatalom forrásaiban - mint erre a magyar szakirodalomban legelőször Kádár Béla rámutatott. A termelés és a felhasználás irányzatait illetően figyelmet érdemel, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években a fejlett tőkés országok jelentős eredményeket értek el a termelés fajlagos anyag- és energiaigényességének csökkentése terén (az anyag- és energiamegtakarítás, az anyag- és az energiaigényes ágazatok leépítése, a kisebb, könnyebb és kevesebb energiát fogyasztó gépek, berendezések, járművek elterjedése stb.). Ma, amikor a gazdasági növekedés hajtóereje a költségek csökkentése, nem pedig a kibocsátás maximalizálása, a növekedéshordozó ágazatok (elektronika, száloptika, lézertechnológia, stb.) anyag- és energiaigényessége csekély, a termelés és a felhasználás oldaláról semmi sem indokolja, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világ természeti erőforrásainak közvetlen ellenőrzésére törekedjen. Az ötvenes és a hatvanas években a természeti erőforrások a gazdasági növekedésnek és ettől elválaszthatatlanul a világgazdasági befolyásnak még sokkal lényegesebb tényezői voltak, következésképpen a világ természeti erőforrásainak közvetlen ellenőrzésére irányuló amerikai törekvések erről az oldalról indokolhatók, megalapozhatók voltak. A termelés fajlagos anyag- és energiaigényességének mérséklődésével összefügg a nyersanyagok és az energiahordozók nemzetközi piacain a nyolcvanas évek első felében kialakult túlkínálat. E tartósnak tekinthető túlkínálat következtében nem a termelők és az eladók vannak kedvezőbb piaci helyzetben, hanem a vásárlók. A jelenlegi világgazdasági feltételek között a természeti erőforrások beszerzése kínálati korlátokba nem ütközik. Az import zökkenőmentes biztosításához még a stratégiainak minősített termékek esetében sincs szükség a források közvetlen ellenőrzésére. A hagyományos kereskedelmi ügyletek révén is beszerezhetők a gazdasági növekedéshez szükséges természeti erőforrások. A természeti erőforrások közvetlen ellenőrzésére irányuló törekvéseknek a nemzetközi politika tényezői sem kedveznek. Az elmúlt évtized tapasztalatai ugyanis arra utalnak, hogy a fejlődő országokban politikai fordulat esetén elsőként a külföldi tulajdonban lévő, elsősorban kitermelőipari vállalatok államosítására kerül sor. A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor szerepével kapcsolatban a hetvenes években csökkent az Egyesült Államok és a többi fejlett tőkés ország közötti fejlettségi különbség. A hetvenes évtizedben végbement nagyarányú bérmelke- dések nyomán a nyugat-európai bérköltségek felzárkóztak az amerikaiak mögé. Ez akadályozta az Egyesült Államok műszaki-technológiai előnyeinek és a válla77
