Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Katona Magda: Nemzeti kérdés és nemzeti hagyományok a forradalmi Afganisztánban
még mindig azt hangsúlyozták ugyan, hogy a felek gazdasági tekintetben érdekeltek a baráti kapcsolatok fejlesztésében, külpolitikájuk pedig a jószomszédság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvein alapul, valójában azonban ekkor már egymás belügyeibe való nyílt beavatkozással vádolták egymást. Ziaul Hak nem egy ízben kijelentette: morális kötelességének érzi, hogy segítséget nyújtson az afgán menekülteknek, és felszólította az afgán kormányt, hogy számolja fel azokat az okokat, amelyek arra késztetik ezeket az embereket, hogy elmeneküljenek Afganisztánból. Felszólította az afgán vezetést a határ lezárására is. Az ezekre adott afgán válaszok is egyre élesebbé váltak. Hangsúlyozták, hogy az afgán kormány köteles támogatni a pakisztáni pastunok és beludzsok mozgalmát. Kilátásba helyezték, hogy nem csupán erkölcsi segítséget nyújtanak. „Esztendőkön át békés úton kívántuk megoldani ezt a kérdést” - jelentette ki Taraki. „Bármilyen fenyegetéssel próbáljanak minket rávenni, hogy álljunk el a határon túli pastunok támogatásától, Afganisztán népe sohasem lesz képes megtagadni ezt a törvényes segítséget. Nem habozunk mindaddig segíteni, míg pastun és beludzs fivéreink el nem érik céljukat, amíg nem garantálják számukra törvényes jogaikat. Pakisztánnak felül kell vizsgálnia és meg kell változtatnia eddigi politikáját. Húszmillió afgán állampolgár követeli ezt.”14 A két ország válsága szinte naponta mélyült. A nyilatkozatok hangneme egyre élesebbé vált. 1979. április 6-án Paktia térségében pakisztáni csapatok léptek afgán területre. Emiatt az ADK kormánya tiltakozását fejezte ki.15 1979 nyaráig tovább mérgesedett a helyzet. „Az afgán menekülteknek nyújtott humanitárius segítség” jelszavát hangoztatva Pakisztán fegyveres ellenforradalmi táborok létesítését engedélyezte országa területén. Fegyveres alakulatok és reguláris csapatok egyaránt naponta hatoltak be afgán területre, ahol a békés lakossággal szemben terror- és diverzánscselekményeket hajtottak végre. A helyzet válságosra fordulásához hozzájárultak az afgán vezetés hibái is, különösen Amin hatalomra jutása után, aki az afgán-pakisztáni viszony rosz- szabbodását és a Pastunisztán-problémát arra használta fel, hogy felkorbácsolja az afgánok Pakisztán-ellenes érzelmeit, és ezzel elterelje a figyelmet saját belpolitikai gondjaikról. A nemzeti politika torzulásai következtében súlyosbodott a nemzetiségek helyzete. A hazarák, akik az áprilisi forradalomig kettős, társadalmi-gazdasági és nemzeti elnyomás alatt sínylődtek, a forradalom aktív támogatói lehettek volna, ezzel szemben a vezetés nem járult hozzá társadalmi, gazdasági problémáik megoldásához, vallási megkülönböztetésük eltörléséhez. Erősödtek körükben a szeparatista tendenciák, és fellázadtak a forradalmi hatalom ellen. A síita hazarákkal való vallási közösség az afgán forradalom elleni iráni propagandakampány fontos részévé vált. A nemzeti kisebbségek és a pastun törzsek felkelése 1979 őszén országos méreteket öltött. Ezt a helyzetet jól kihasználták az ellenforradalmi erők. 49
