Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 4. szám - PÉLDA VAGY EGYEDI ESET? - Hajdú András: Magyarország és Ausztria 1945 utáni viszonyáról
tekintése a bilaterális viszony rendkívül rugalmas, jól működő intézményi keretét adja. Fontos körülmény, hogy a vegyes bizottság politikai albizottságában a magasabb politikai szinten nem tárgyalt kérdések megvitatására is lehetőség van. Az 1968-ban először ülésező (és 1973 óta külügyminiszter-helyettesek elnökletével működő) testület az egyetlen ilyen jellegű fórum Magyarország és egy más társadalmi rendszerű ország között. A hatvanas évek végére megérlelődtek az osztrák külpolitika semlegességfelfogásának újrafogalmazásához szükséges feltételek. Ausztria semlegességének az államszerződésben történt kinyilvánítása kettős értelemben is újdonságnak számított: egyrészt Ausztriában nem voltak hagyományai az állandó semlegességnek, másrészt ennek az intézménynek - Svájc esetét kivéve - a nemzetközi politikában sem volt kialakult elmélete és gyakorlata. Nem véletlen, hogy az állam- szerződés egyik fontos előzménye, az 1955. áprilisi moszkvai szovjet-osztrák tárgyalásokról kiadott ún. Moszkvai Memorandum éppen Svájcra hivatkozik, mint amelyhez hasonlóan Ausztria örökös semlegességi kötelezettséget vállal. Az is érthető, hogy a korai osztrák semlegesség-fogalomra erős befolyást gyakorolt a katonai (háborús) semlegesség nemzetközi jogilag szerződésben megfogalmazott tartalma, melyet a szárazföldi háború szabályaira vonatkozó 1907. évi hágai egyezmény rögzített. Ugyanezt a tendenciát erősítette az az osztrák felfogás, hogy Ausztria a nyugati világ részeként csak esetleges katonai konfliktusok esetén köteles a semlegesség gyakorlására. Az osztrák külpolitikában a nemzetközi helyzet változásai következtében felvetődött kérdések (a kelet-nyugati szembenállás katonai összecsapás nélküli megléte, a biztonságfogalom kiszélesedése, a gazdasági biztonság dimenziójának megfogalmazása)15 és az EGK-val fenntartott viszony kérdései, de olyan konkrét problémák is, mint a vietnami háború vagy a közel-keleti válság - a semlegesség újrafogalmazását sürgették. Az 1968-as csehszlovákiai események szintén ebbe az irányba befolyásolták az osztrák semlegességi doktrína tartalmát. Feltehetően e folyamatoknak tulajdonítható a Waldheim külügyminiszter 1968. november 7-i előadásában kifejtett semlegesség-felfogás számos figyelemreméltó eleme: „Túlságosan leegyszerűsítő értelmezése lenne az örökös semlegességnek, ha azon csak a háború esetén való semlegességet, illetve a béke idején a katonai szövetségektől való távolmaradást és idegen államok számára katonai támaszpontok létesítésének tilalmát értenénk ... A semleges államnak béke idején is olyan politikát kell folytatnia, amely megóvja őt attól, hogy jövőbeli háborús konfliktusokba . . . keveredjék. Századunkban a háborúk nem kizárólag katonai akciók, hanem gazdasági és propagandaháború formáját is ölthetik. . . Realista, rugalmas és aktív külpolitikával bizonyíthatjuk környezetünknek a semlegesség értékét ... A térségünkben érdekelt hatalmak érdekeltségét” a semlegesség fenntartásában állandóan ébren kell tartani.16 E gondolatok azért jelentősek, mert Ausztria második világháború utáni nemzetközi szerepe mind ez ideig nélkülözte külpolitikai doktrínájának aktív oldalát, tehát azt, hogy mire használja I54
