Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Pataki István: Lengyelország nemzetközi helyzetének alakulása az 1980-as évek első felében
az elhúzódó válság idején fölismerték a tartós sztrájkfeszültség mögött húzódó anarchiát és kalandorságot. Közülük többen (Helmut Schmidt, Willy Brandt, Bruno Kreisky) hangot is adtak kételyeiknek. A külpolitika sikerét tükrözi Papandreu görög miniszterelnök varsói útja, az NSZK, Franciaország, Japán, Olaszország, Anglia külügyminisztereinek látogatásai és megbeszélései a lengyel fővárosban. Ez a folyamat világosan jelzi az elszigetelési politika kudarcát. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha a tőkés országok különböző eszközökkel közvetett támogatást kívánnak nyújtani a volt „Szolidaritásnak” is; vagy ha egyes lengyelországi események (mint a Popieluszko-gyilkosság) szintén fékezik a megindult nemzetközi normalizálódási folyamatot. Lengyelország egyenrangú kapcsolatokra, az együttműködés javítására törekszik a kapitalista államokkal, mindenekelőtt a nyugat-európai országokkal. Ennek alapjai föllelhetők a történelmi hagyományokban, az enyhüléshez fűződő közös érdekekben és Lengyelország korábban kialakult sokirányú együttműködésében. A normalizálódás azonban csak a lengyel valóság objektív értékelésén, az ország szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartásán és a kölcsönös előnyökön alapulhat. A fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok igen gyorsan helyreálltak. Kiemelkedő jelentősége volt e tekintetben Wojciech Jaruzelski indiai látogatásának, valamint több észak-afrikai országban - Algéria, Líbia, Tunézia - folytatott megbeszéléseinek. A lengyelországi konszolidáció egyik kifejező nemzetközi mércéje, hogy míg az európai biztonság és együttműködés kérdéseit áttekintő madridi találkozón a „lengyel kérdés” erőltetett napirenden tartása alapvetően akadályozhatta a konszenzus kialakítását, addig ma Lengyelország fokozatosan visszanyeri aktivitását a nemzetközi béke és biztonság megerősítését célzó nemzetközi fórumokon. Saját történelmi tapasztalatai alapján mind határozottabban lép fel az államok közötti kapcsolatok normalizálásáért, a leszerelésért, a fegyverzetek csökkentéséért. Lengyelország mindvégig megkülönböztetett figyelmet szentelt az európai kollektív biztonsági rendszer feltételei megteremtésének, a leszerelés előmozdításának. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1975-ben sorra került helsinki értekezlet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet megtartásához vezető hosszú és bonyolult politikai küzdelem eleve kilátástalan lett volna az 1970. december 7-én aláírt lengyel—NSZK szerződés nélkül. Az NSZK ebben a megállapodásban ismerte el Lengyelországnak a potsdami konferencián kitűzött nyugati határait, az Odera—Neisse határt. A lengyel külpolitika ezért mindig is kiemelt figyelmet fordított a második világháborút követően kialakult politikai és területi realitások megőrzésére. Határozottan és élesen fellép minden olyan jelenséggel, szándékkal szemben, amely akár közvetett módon az említett realitások revíziójára irányul. Lengyel részről határozottan szóvá tették a jaltai és a potsdami megállapodások újraértelmezésére irányuló nyugati törekvéseket. Élesen elutasították azoknak a nyugatnémet szélső45
