Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal
Egy offenzívabb, külső piacszervezetünk elmaradottságát felszámolni kívánó tőkekihelyezési politika esetén a nullszaldós fizetésimérleg-hatás sem rövid, sem középtávon nem lenne biztosítható. Ezért azonban bőségesen kárpótolna egy olyan külpiaci hálózat létrejötte, amely hatékony eszköze lehetne az értékesítési csatornák stabilizálásának, a piacok bővítésének, értelmes visszavásárlásoknak, esetenként a létesítményi ügyletek kivitelezésének - s általában szervesebb harmadik világbeli jelenlétünknek. Amikor a beruházási javak, technológiaigényes termékek fejlett és fejlődő országok közötti áramlása több mint fele részben vállalaton belüli csatornákon zajlik, a működőtőke-exportőri funkció föladása a versenybeli lemaradás elfogadásával egyenértékű. Beruházói - vállalkozói jelenlétünk erősítése. A nemzetközi versenyképesség nemzeti vagy ágazati kategóriából mindinkább vállalati kategóriává válik. A technológiák nemzetközi áramlásában, tehát azon a területen, amelyen harmadik világbeli állásaink megszilárdítása a legsürgetőbb, a versenypozíciókat mindinkább a tárgyiasulatlan, kézzel nem fogható irányítási, szervezési, értékesítési, azaz vállalkozói képességek szabják meg; ezek viszonylagos jelentősége az elsődleges termelési tényezőkkel való ellátottságban meglévő vagy a technológiai „hardware” minőségére épülő versenyképességgel szemben folyamatosan növekszik. Az eddigiekben azonban vállalataink éppen ez utóbbiakat kihasználva próbáltak pozíciókat szerezni a fejlődő világban. Az egyetlen mennyiségileg számottevő kivétel az 1980-as évek fordulóján az önálló építési export volt, amely azonban kínálati nyomásra, megkésetten beindulva - illetve bizonyos fokig mesterségesen beindítva - végül is látványos kudarcokhoz vezetett. A másik - vállalkozói - kiugrási kísérletet az ún. harmadik piaci szerződések, azaz fejlett tőkés országok vállalataival harmadik világbeli piacokon való együttműködések jelentették. Ezek azonban - kívánatos voltuk ellenére - már csak nagyságrendjüknél fogva sem képesek egy széles körű exportexpanzió megindítására, annál is kevésbé, mert zömükben alapvetően élőmunkát szolgáltató alvállalkozásokká degradálódtak. S elemzések bizonyítják, hogy a - nem is olyan olcsó - magyar munkaerőköltségek előnyére épülő alvállalkozások nemzetközi piaca beszűkülni látszik. A működőtőke-beruházások mellett tehát egyéb területen is elkerülhetetlen vállalkozói jelenlétünk erősítése a fejlődő világban, egyebek között olyan knowhow igényes formákban is, mint a „franchising”, „consulting”, bérmunkáltató- bedolgoztató jellegű ügyletek. Ezek forgalomteremtő hatása nem feltétlenül azonnal jelentkezik - s így a rövid távú érdekeltségi körbe zárt vállalataink számára nem is túl vonzóak -, de hosszabb távon feltétlenül és tartósan megmutatkozik. E külpiaci vállalkozások természetüknél fogva jobban igénylik a piacgazdálkodási hátteret mint az „egyszerű” adásvételek. Ennek ellenére hiba lenne az offenzív külpiaci vállalkozáspolitika bevetésével kivárni a belső közgazdasági környezet átfogó megújulását. Esetek tömege bizonyítja, hogy mára fejlődő országbeli piacokkal kapcsolatos információgyűjtés és főként -áramoltatás rendszerének átszervezésétől, továbbá a káderkiválasztás minőségközpontúvá tételétől is 98
