Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal
E - talán túl éles körvonalakkal megrajzolt - helyzet és magatartás ellenében e tanulmányban azt igyekszem bemutatni és bebizonyítani, hogy a) a harmadik világ szerepe külgazdasági kapcsolatrendszerünkben részben egyensúlyi funkciója, részben szerkezetfejlesztő jellege folytán túlmutat az összevont részarányokból kitűnő mennyiségi jelentőségén; b) jó néhány fejlődő ország elhúzódó válsága ellenére is számos perspektivikus üzleti és együttműködési lehetőséget kínál a magyar gazdaságnak; amelyek kiaknázásában csakis c) a „menekülés előre” stratégiája lehet célravezető, mert egy esetleges visz- szavonulás nem szabadít fel olyan erőforrásokat, amelyeket más viszonylatokban akár csak megközelítő hatékonysággal hasznosíthatnánk. Válság, kényszerlépések és kiútkeresés a fejlődő világban Az 1980-as évek eleje óta a harmadik világ közismerten súlyos gazdasági válságot él át: az évtized első öt évében a fejlődő országok átlagos növekedési üteme 3,0 százalékra esett vissza az 1970-es évekbeli 5,5-ről. Az alig-alig lassuló népesség- növekedés mellett a harmadik világ egészét tekintve csökkent az egy főre jutó jövedelem. A gazdasági nehézségek mértékét jelzi, hogy 1980-1984 között 16 fejlődő ország - köztük a négy legnagyobb - nemzeti terméke abszolút értékben is visszaesett s további 16 ország volt kénytelen „csupán” az egy főre jutó jövedelme csökkenésével szembenézni.1 S ha meggondoljuk, hogy e 32 ország adja a harmadik világ teljes termelésének csaknem kétharmadát, nem indokolatlan „fejlődési szünetről” beszélni. A kórtünetek mellett az okok is ismertek. Alapvetően a kedvezőtlen külső, világgazdasági tényezők kumulált hatása s a fejlődő országok illeszkedési képességének hiánya idézte elő e növekedési zavarokat. Az 1980-as évek elején a harmadik világ számos országa került megoldhatatlannak tűnő dilemma elé: elérkezett a korábbi évek során — gyakran meggondolatlanul - felhalmozott adósságaik visszafizetésének ideje. Ráadásul a reálkamatok megugrottak, miközben az adósok törlesztőképessége sohasem tapasztalt mértékben csökkent. A fejlett ipari országok az 1981-1983. évi recesszió miatt kevesebbet vásároltak tőlük, s - a fennhangon hirdetett szabadkereskedelem ellenére - érezhetően megnőtt a protekcionista érdekcsoportok nyomása. A nyerstermékek világpiaci árai 1980-hoz képest 30 százalékkal estek, azaz a fejlődő országok nemcsak hogy kevesebbet tudtak eladni, hanem kevesebbért is voltak képesek értékesíteni, így lehetetlennek bizonyult az adósságszolgálathoz szükséges devizabevétel export által történő megszerzése. Az olajimportáló fejlődő országoknak az olajárak csökkenéséből származó előnyét semmissé tette a dollár folytonosan erősödő árfolyama. Ráadásul az olajtermelők „mindent veszek” importpiacainak bezáródása egy fontos devizaszerzési lehetőségtől fosztotta meg őket. Mindennek eredőjeként, az adós88
