Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Kollár Nóra: A világpolitika központi problémája: a nukleáris háború megelőzése
déseknek, mint ezt a Varsói Szerződés tagállamainak 1983 januárjában Prágában elfogadott politikai deklarációja és az 1984. május 7-i, a NATO-tagállamokhoz eljuttatott felhívás is tükrözi. Ez utóbbiban zt ajavasolják, hogy a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai kössenek megállapodást arról, hogy kölcsönösen nem alkalmaznak egymás ellen katonai erőt, s támogatják a békés kapcsolatokat. A fegyverkezési hajsza és a háborús veszély növekedése közötti szoros kapcsolatot állítja vizsgálódásai középpontjába A. Nikov, a kötet harmadik fejezetének szerzője. Vitathatatlan megállapítása az, hogy az atomfegyverkezési hajsza egyenesen vezet a katasztrófához. A fegyverkezési hajsza új, nagyon veszélyes szakaszába érkezett az 1970-es és az 1980-as évtized fordulóján. Az új szakasz kockázatai egyrészt a fegyverkezés katonai-technikai oldalával, másrészt politikai céljaival függnek össze. A politikai célok között szerepel az Egyesült Államok és a NATO-országok azon törekvése, hogy „technológiai háborút” kényszerítsenek a Szovjetunióra és szövetségeseire. Emellett fontos politikai cél a szocialista országok gazdasági-társadalmi fejlődésének visz- szafogása, perspektivikusan pedig a két rendszer közötti békés gazdasági verseny katonaipolitikai konfrontáció útjára való terelése - állapítja meg Nikov. (90. 1.) A fegyverkezési hajsza fokozódásának egyik szembetűnő kísérőjelensége a katonai költségvetés növekedése, ami a Reagan-kor- mányzat tevékenységének első éveiben évi 12-14 százalék volt, amit 1985-re és azt követően évi 19 százalékra terveznek. A katonai kiadások a Reagan-adminisztráció tervei szerint 1984-1988 között csaknem 1,8 billió dollárra rúgnak majd, ezen belül 1984-ben 280, 1985-ben 323, 1986-ban 357, 1987-ben 389, 1988-ban pedig 425 milliárd dollárt költenek katonai célokra. (91. 1.) A fegyverkezési hajsza jelenlegi szakaszának veszélyessége nemcsak az atomfegyverek fejlesztésével, a világűr militarizálásával, új vegyi fegyverek bevezetésével függ össze - hangsúlyozza a szerző -, hanem a hagyományos fegyverek fejlesztésével is, hiszen 1945 óta több mint 20 millió ember pusztult el hagyományos fegyverekkel vívott háborúkban és fegyveres konfliktusokban. A monográfia egyik központi fejezete a szovjet-amerikai kapcsolatokat vizsgálja a háború és béke problémájának aspektusából. A nemrégiben elhunyt szerző, /. Sejdina jogosan állapítja meg, hogy „a háború és béke problémája az egész háború utáni időszak során sohasem volt olyan közvetlen kapcsolatban a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok állapotával, mint az 1980-as évek elején” (105. 1.), mivel a két nagyhatalom rendelkezik a világon felhalmozott atomfegyverek több mint 90 százalékával. A szovjet-amerikai kapcsolatok javulása vagy romlása döntő hatást gyakorol a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére és a világbéke perspektíváira - állapítja meg Sajdina a szovjetamerikai kapcsolatok rövid történeti elemzése alapján. Az enyhülési folyamat megindulásával a különböző társadalmi rendszerű államok szembenállását a kapcsolatok rendezésére irányuló tárgyalásokra való áttérés váltotta fel. A szerző álláspontja szerint „...ez egyáltalán nem a két rendszer közötti harc elutasítását jelentette, hanem csupán más harci formák használatát, amelyek kevésbé voltak veszélyesek egy általános nukleáris háború kirobbanásának lehetősége szempontjából”. (115. 1.) Az eredményeket értékelve, Sejdina arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államokat tekintve „. .. nem volt szó a célok megváltozásáról, hanem a taktikát igazították hozzá az új feltételekhez”. (115. 1.) A monográfia 5. és 7. fejezete az európai hadászati problémákat tárgyalja, két fontos aspektusból; az európai politikai enyhülés nehézségei szemszögéből és - ami ebből logikusan következik - az európai katonai szembenállás csökkentése feladatainak nézőpontjából. Ez a problematika, valamint szovjet megítélése hazánkban viszonylag ismert. Ami a két fejezetben mégis figyelemre méltó, az az, hogy a szerzők - D. Tomasevs^kij és N. Kisilov - a felvetett kérdéseket árnyaltan, differenciáltan mutatják be, s megtalálták a szerteágazó problémakör súlypontjait. Az összeurópai enyhülési folyamat megtorpanását D. Tomasevs^kij szubjektív okokra vezeti vissza. „Az események ilyen fejlődését nem a két rendszerhez tartozó államok kölcsönkapcsolatái objektív feltételeinek megváltozása váltotta ki, hanem szubjektív okok: a militarista, agresszív tendenciák hirtelen felerősödése az Egyesült Államok politikájában, az enyhülés és a békés egymás mellett élés ellenzőinek aktivizálódása a többi országban.” (136. 1.) Jelentős erők állnak szemben azonban az Egyesült Államok és a NATO politikájának militarista tendenciáival, amelyek az európai politikai enyhülési folyamat tartalékait 140
