Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
Svájc semlegességi politikájának legérdekesebb, egyúttal legvitatottabb területe a külgazdaság, amihez nemcsak a külkereskedelem, hanem a bankrendszer is hozzátartozik. Immár hagyományosnak tekinthető az az álláspont, amely szerint az ország külpolitikája passzív, külgazdasági politikája viszont aktív. Mi a háttere ennek a helyzetnek? Svájci nézet szerint „. .. a külpolitika első és folyamatos feladata annak a biztosítása, hogy a lakosság jólétben és szabadságban éljen”.15 Tekintettel arra, hogy az ország nemzeti jövedelmének jelentős része a külgazdaságból származik, a „jólét” kérdése szorosan összefügg a külkereskedelemmel. Ezen a területen azonban - elterjedt svájci álláspont szerint - nem, vagy alig szükséges figyelembe venni a semlegességi tényezőket. Az említett nézet közvetlenül adódik a nemzetközi semlegességi jog konvencionális, szűk, a modern körülményeknek sokszor nem megfelelő értelmezéséből, valamint abból, hogy a semlegességi státus csak az államra (de a vállalatokra, bankokra, személyekre nem) vonatkozik, illetve az állam nem, vagy csak a feltétlenül szükséges mértékig avatkozik bele a magániparba. A külgazdaság és a semlegességi politika szerves kapcsolatának a tagadása kényelmes álláspont ugyan, de nem felel meg a realitásoknak, mivel több fontos tényezőt hagy figyelmen kívül. Egyrészt - a hagyományos kodifikált semlegességi jog szerint is - a semleges státusú államnak politikai döntéseit külső befolyás nélkül kell meghoznia. A teljes, abszolút szuverenitás igénye, amely ebben a kategóriarendszerben érvényesül, századunkban tarthatatlan. A svájci állami döntés- hozatalnak számos belső és külső tényezőt is figyelembe kell vennie. Döntéseiben így nem abszolút, hanem csupán relatív értelemben független. A modern kor követelményei így módosították a szuverenitás klasszikus értelmezését. A mai értelemben vett szuverenitást a semleges állam akkor tudja a legteljesebb mértékben érvényesíteni, ha függőségét a lehető legszélesebb módon „teríti” az államok közösségének tagjai között. Pontosabban ez az esetlegesen szemben álló felektől való függőségének kiegyensúlyozását és ezáltal alacsony szinten tartását jelenti. Sok „kis” függőség ugyanis senkinek sem szolgáltatja ki az ország döntéshozatalát, így saját politikáját aránylag „függetlenül” határozhatja meg. Svájc politikai döntéseinek közvetett befolyásolására elsősorban a külkereskedelem alkalmas. Amíg ugyanis például 1950-ben az ország bruttó nemzeti termékének az egynegyede származott a külkereskedelemből, addig ez ma már megközelíti a felét. Érdekes a külkereskedelem struktúrája, hiszen ez is kihat Svájc szuverenitására. Svájc a forgalom felét a Közös Piaccal bonyolítja le, míg az EFTA-val és az Egyesült Államokkal tíz-tíz százalékot, a harmadik világgal tizenötöt, a szocialista országokkal hármat. Ausztrália, Japán és Kanada pedig a fennmaradó tizenkét százalékon osztozkodnak. Ha megvizsgáljuk az ország négy legnagyobb konszernjének forgalmát, akkor kiderül, hogy a Nestlé, a Brown-Boveri, Külgazdaság 7°
