Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
a Ciba-Geigy és a Sandoz cégek csak forgalmuk 3-6 százalékát bonyolítják le belföldön. Nem alaptalanul merülhet fel ezért az a kérdés, hogy ilyen külgazdasági megoszlás és a vezető ipari cégek ennyire jelentős külföldi tevékenysége mellett hogyan érvényesíthető a függetlenség követelménye. Tőkés társadalmi rendje alapján Svájc nem tulajdonít jelentőséget egyoldalú nyugat-európai függőségének. Ám Svájc mérlegelte a gazdasági tömörülésbe való belépést is. Miután nem sikerült megvalósítani a nagy nyugat-európai szabadkereskedelmi egyezményt, és 1957-ben megalakult az Európai Gazdasági Közösség, Svájc egy kisebb szabadkereskedelmi megoldás támogatását részesítette előnyben. Svájci felfogás szerint az eredeti szabadkereskedelmi célkitűzés eléréséig (tehát átmenetileg) alakult meg a kis szabadkereskedelmi övezet, az EFTA, amely az EGK-ból kimaradt tőkés államokból jött létre. Az EFTA-tagság semlegességpolitikai szempontból nem okozott gondot Svájcnak. Más a helyzet viszont Svájc 1961 óta folytatott erőfeszítéseivel, amelyek az EGK-val kötendő „megfelelő” megállapodásra irányultak. Kezdetben Svájc az EGK szupranacionális jellege, közös kereskedelempolitikája, valamint Nyugat- Európa politikai egyesülésére való törekvése miatt a teljes jogú tagság lehetőségét a maga részéről kizárta. Ennek megfelelően Svájc a többi semleges országgal egyeztetve olyan társulási egyezményre törekedett, amelyben szuverenitása és semlegességi kötelezettségei egyaránt fennmaradnak. Három ilyen feltételt szabott: az önálló kereskedelempolitika fenntartása; a háborús készletezés elutasítása; szükség esetén a társulási megállapodás teljes vagy részleges felmondása. Bár ezek formális fenntartásoknak minősíthetőek, amelyek szükség esetén nem biztosítják a háborús semlegességhez szükséges feltételeket, az EGK mégis elutasította őket. Ennek eredményeként 1962-ben Svájc átértékelte álláspontját, és az EGK-t „hagyományos” nemzetközi szervezetként kezdte kezelni, amelybe való belépése mérlegelhető. Az erről folytatott tárgyalások azonban megszakadtak, és csak a hetvenes évek közepére váltak eredményessé, amikor ismét a társulási megállapodás volt a napirenden. A formális semlegességi fenntartásokat Svájc a korlátozott szabadkereskedelmi egyezményben vélte biztosítottnak, amelyet - a többi semleges állammal együtt - ebben az időben kötött az EGK-val. A megállapodás formálisan a semlegességi j og szempontjából nem kifogásolható. Más a helyzet azonban a semlegesség politikai vonatkozásában. Svájc és az EGK szabadkereskedelmi megállapodása ugyanis az ún. extenzív klauzula révén tetszés szerint bővítheti a kapcsolatokat, vagyis az a kereskedelmi politikára is vonatkozhat. Igaz, hogy ehhez a svájci kormány beleegyezése is szükséges, de a szerződéses kereteken kívül is tényleges függőség alakul ki. Hiába mondja ki a megállapodás, hogy szükség szerint a szerződés felmondható, ezáltal a függőség még fennmarad. Ez azt jelenti, hogy válsághelyzetben Svájc nem tudná hagyományos semlegességét biztosítani, mivel nem kellően diverzifikált külkereskedelme révén egyoldalú 71
