Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
fel a svájci külpolitika hármas tagolásának azt a koncepcióját, amelyben a semlegesség és a diszponibilitás mellett a szolidaritás volt a harmadik tényező.13 A modern svájci külpolitika Pettitpierre által felállított három oszlopának szolidaritási tényezője a humanitárius tevékenység. A miniszter és utódai is abból indultak ki, hogy a semlegesség kedvező lehetőséget teremt ahhoz, hogy „a humanitárius segítséget általánosan, egyformán, pártatlanul és érdekmentesen” gyakorolják.14 A deklaráció szerint ez a szolidaritás a kölcsönös felelősségből fakad, és végső célja a béke alapjainak az erősítése. Az idők során a segítségnyújtásban megfogalmazták a „segítség az önsegélyhez” tételt is. A technikai segítség gondolata, vagyis az, hogy a harmadik világ országai a segítség révén képesek legyenek lakosságuk alapvető szükségleteinek kielégítésére, 1950-ben került megfogalmazásra a svájci külpolitikában. Ez később a segélypolitikába torkollott, amely azonban deklarált célját nem tudta elérni. Egyebek között ez vezetett annak az elvnek a megfogalmazásához, amely szerint a humanitárius segély nem csupán az állam, hanem a társadalom feladata is. Végül érdekes az a - más államoknál egyébként magától értetődő - körülmény, hogy a segélyek nemcsak bilaterális, hanem multilaterális jellegűek is lehetnek. Ez Svájcnál bizonyos nemzetközi nyitást jelentett, és ez is az egyik oka annak, hogy az ország belépett az ENSZ szakosított szerveibe. Svájc mai humanitárius politikája több tényezőből tevődik össze. Érdekes a külpolitikának e vetülete azért is, mert itt a legnyilvánvalóbb az állami és a társadalmi tevékenység összhangja, amelyet a semlegességnek csakis és kizárólag az államra vonatkoztatott svájci felfogása egyébként ellenez. A svájci semlegességi politika humanitárius elemét a nemzetközi jogi erőfeszítésekre, a menekültek ügyére és a segélyező tevékenységre lehet felosztani. 1. A szolidaritás területén kifejtett nemzetközi jogi erőfeszítések legfontosabb svájci vetülete kétségtelenül a viták békés megoldására irányuló politika. A középkori kantonok közötti viták megoldásának eszközét Svájc szerette volna univerzális nemzetközi jogi tétellé emelni. Ennek megfelelően Svájc minden idevonatkozó nemzetközi megoldásnak vagy kezdeményezője, vagy támogatója volt. (A legutóbbi ilyen kezdeményezést Svájc az EBEÉ fórumán tette.) Az ország e kezdeményezései nem jártak sikerrel, de bilaterális szinten több ilyen egyezményt kötöttek. Svájc semlegességének biztosítékát látja ezekben a megállapodásokban. A viták békés megoldására irányuló politikánál ismertebbé váltak Svájcnak az emberi jogok terén kezdeményezett jogi elképzelései. A legismertebbek közülük az 1864. évi, a háború áldozatainak védelmével foglalkozó genfi egyezmény, amely 1906-ban, 1929-ben és 1949-ben kiegészítésre került. Ennek alapján jártak például a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői tizenegyezer esetben második világ- háborús fogolytáborokban, illetve továbbítottak 150 millió üzenetet. 2. A menekültügy az ország hagyományos érdeklődésére tarthat számot. Egyrészt a lehetőségekhez képest, azaz Svájc vélt vagy valódi teherbírása, az ország lakosságának a hangulata, az ellenségeskedők valódi vagy becsült tűrő68
