Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Mecseki György: A Papandreu-kormány bel-és külpolitikájának fő vonásai
csoport, ESSO-Papasz stb.), egyes nagybankokban. De tehertételt is jelent az állam számára, mert az állami vállalatok többsége veszteséges vagy alig rentábilis. Minthogy az államosítási politika a gazdaság eredményeit lényegesen nem javította, viszont kiváltotta a magántőke ellenállását, a kormány politikájában a hangsúlyok áthelyeződtek: 1983 első felében előtérbe került a „gazdaság társadalmasításának” („szocializálásának”) egy másfajta értelmezése, ami mind a magánszektor, mind az állami szektor társadalmasítását felölelte. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a magánszektorban ágazati és területi ismérvek alapján „felügyelő tanácsokat” hoztak létre, amelyeknek az a fő feladatuk, hogy a tőkésvállalatok termelési tevékenységét összehangolják a kormány gazdasági terveivel. Papandreu szerint a kormány a „felügyelő tanácsok” révén igyekszik a magánszektort „az egész társadalom szolgálatába állítani, és erőfeszítéseit a szociális-gazdasági fejlesztés programjában kitűzött célok felé irányítani”. Létrehozásukat ezért „szocialista” intézkedésnek minősítette. A magántőkés körök megnyugtatása céljából azonban leszögezték, hogy nem az államosítás új formájáról van szó. A kormány intézkedéseivel párhuzamosan a PASZOK központi bizottságának X. ülésszaka 1983 nyarán határozatban mondta ki: „A tanácsok a vállalaton kívül működnek abban az értelemben, hogy átfogóbb felügyelet alá vonják a vállalatok stratégiai tevékenységét ágazatok és területek szerint, míg a mindennapi irányítás az igazgatóság dolga.” Az ugyancsak 1983-ban előterjesztett ötéves terv szóbeli indoklása során még világosabban igyekeztek eloszlatni a kétségeket: „Elavult és félrevezető kérdés az, hogy ki a termelőeszközök tulajdonosa. A fő kérdés az, hogy ki ellenőrzi a döntések meghozatalát, és milyen irányban halad a tőkefelhalmozás folyamata.” Nem sokkal később, 1984 februárjában maga Papandreu miniszterelnök egy beszédében úgy fogalmazott, hogy az „átmenet stratégiája” Görögországban vegyes gazdaságon alapul, amelyben „harmonikusan együtt él” az állami szektor, a magánszektor és a „szocialista kísérleti szektor”. Hangsúlyozta, hogy bár egyes magánvállalatok nagyon el vannak adósodva, nincs szó valamennyinek a „szocializálásáról” (az államosítás értelmében), mert az életképeseket az állam támogatja, s csak az életképteleneket és a stratégiailag fontosakat „társadalmasítják”. Sorsukról esetenként döntenek. Ugyanezeket az elveket erősítette meg az 1985 májusában, az új választási kampány idején nyilvánosságra hozott, majd a kormány által elfogadott új kormányprogram is. Az államosítás (nációnalizálás) kifejezést abban sem használják, sőt a kormány elhatárolja magát nemcsak az Üj Demokrácia által javasolt „neoliberális” gazdaságpolitikától, hanem az „etatizmustól” is, s ezekkel ismét a „decentralizálás-szocializálás-önigazgatás” hármas célkitűzését, valamint a „társadalmi ellenőrzést” állítja szembe. A társadalmi ellenőrzéssel kapcsolatban 1985 májusában (tehát nem sokkal a választások előtt) kormányrendeletet is kiadtak, nyilván szándékosan így időzítve.9 Az állami szektor társadalmasítását egy 1983 júniusában elfogadott törvény- tervezet alapján valósították meg. Ennek az a lényege, hogy megnövelték az állami vállalatok igazgató tanácsaiba bevont dolgozók számát, valamint beválasztották
