Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szanki T. Csaba: Gondolatok a kelet-nyugati kulturális kapcsolatokról
történelmi örökséget, hogy a jelenleg szocializmust építő országok a múltban nagyrészt az átvevő szerepét töltötték be a kulturális érintkezésben, és - Oroszországot kivéve - átadóként gyakorlatilag sohasem szerepeltek.9 A kelet-nyugati kulturális együttműködésben, egymás kulturális termékeinek forgalmazásában meglévő egyenlőtlenséget nem egy esetben úgy tüntetik fel, mintha azt kizárólag a szocialista országok társadalmi rendjének szóló hátrányos megkülönböztetés okozná. A kulturális érintkezés helye a kelet-nyugati kapcsolatok rendszerében A nemzetközi kulturális kapcsolatok lényeges mozzanata, hogy az érintkezésbe lépő egységek miként tekintenek a nemzetközi kulturális érintkezés objektív jelenségére: a különböző együttműködési pólusok milyen szerepet szánnak a nemzetközi kulturális együttműködésnek. A két világrendszer küzdelmében a két pólus a kulturális kapcsolatoknak hol marginális fontosságot tulajdonít, hol átfogó jelentőségűnek értékeli őket; néha csupán az ideológiai szembenállásra szűkítik le ezt a sokkal szélesebb társadalmi jelenséget, máskor pedig egyszerűen „előveszik” a kulturális érintkezést mint az államok aktuális politikai céljai elérésének eszközét. Ilyenkor aztán minden ideologikus színezetet kap, átitatódnak politikával. Az afganisztáni szovjet segítségnyújtás után például az Egyesült Államok teljesen visszafogta a szovjetamerikai kulturális kapcsolatokat. A kultúra legkülönbözőbb komponensei (lásd know-how-átadás, tudományos együttműködés stb.) is erős politikai töltetet kaphatnak. A nemzetközi kulturális érintkezés ezért ilyenkor jelző szerepre korlátozódik, távlatosabb, stratégiai eszközként csak az „emberek és eszmék szabad áramlása” tőkés koncepciójában jelent meg először. A szocialista országok által megfogalmazott cél - a szocializmus vívmányainak, eszméinek propagandája - elérésére még nem alakítottak ki valóban hatékony átfogó koncepciót. Bizonyos területeken azonban nagy eszközöket fordítanak erre (például egyes szocialista országok rádiója sok nyelven sugározza híradásait). Az ideológiai harc elemzőit épp az államközi érintkezés sajátosan „átpolitizáló” természete téveszti meg: vagyis lehetséges a politikum, az ideológiai jelleg kiterjedése a kontaktusok minden szférájára, így a kultúra egészére is, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy az ideológia elnyelje a kultúrát. Ez a beolvasztás ellentétes a kultúra immanens jellemzőivel, hiszen az ember és az objektivációk viszonyának rendszere nem lehet kizárólagosan, teljes mértékben érdekspecifikus, még ha a politika erre törekszik is. Az átpolitizálás azonban olyan objektív törvényszerűség, amelyet tudomásul kell venni. Bár a kultúra különböző komponensei eltérő mértékben ideologikus jellegűek, bizonyos politikai helyzetekben tökéletesen semlegesnek tűnő kulturális objektumok is teljes mértékig föltöl17
