Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Bényi József: Európa és a Kulturális Fórum
Ezek folytán Magyarország minden szempontból nagyon is érdekelt az európai viszonyok alakulásában, következésképp - mint annak idején a Varsói Szerződés tagállamainak budapesti felhívása mutatta - kezdettől fogva azok között volt, akik szorgalmazták az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívását. Hosszú tanácskozások, nehéz viták eredményeként 1975. augusztus i-jén harminchárom európai és két észak-amerikai állam legmagasabb szintű politikai vezetői Helsinkiben aláírták az értekezlet záróokmányát. Mindez reményt adott, alapot ahhoz, hogy megerősödjön a politikai bizalom a különböző társadalmi rendszerű országok között. A záróokmány együttműködésre bátorított. Lényegét összefoglalva: minden területen megegyezésre törekvést mutatott, és elvi, cselekvési keretet adott az északi félteke országainak kapcsolataihoz. Ettől kezdve a magyar külpolitika egyik legfontosabb törekvése az lett, hogy védjük az enyhülés eredményeit, igyekezzünk elősegíteni a Helsinkiben aláírt ajánlások megvalósulását. Ezt diktálják nemzeti érdekeink, ez a Varsói Szerződés tagállamainak egyeztetett törekvése is. Meggyőződésünk, hogy közös akarattal olyan politikai folyamat indulhat meg, amely alkotó módon jobbá tehetné az európai helyzetet, és gazdagabbá az államközi kapcsolatokat. A történelmi jelentőségű helsinki találkozó, az aláírt okmány önmagában természetesen nem változtatta meg Európa helyzetét. Sőt az aláírást követő években az enyhülés várt erősödése helyett politikai feszültség alakult ki, amelyet sok nyugati politikus a helsinki folyamat gyengítésére akart felhasználni. Helsinki realitását bizonyítja, hogy ilyen támadások tüzében is az aláíró államok kapcsolatrendszerének elvi támasza maradt. A közösen kidolgozott alapelveknek ugyanis nincs ésszerű alternatívájuk. A záróokmány aláírásának 10. évfordulója alkalmából megtartott külügyminiszteri találkozón sem tudott senki jobbat ajánlani az elfogadott vezérlő elveknél. A záróokmány elfogadásakor a részt vevő államok úgy ítélték meg, hogy az európai biztonság megszilárdítása és az együttműködés fejlődése további egyoldalú, kétoldalú és több oldalú erőfeszítéseket kíván. Ezért már akkor kinyilvánították eltökéltségüket arra, hogy a záróokmány megvalósítása céljából később beható eszmecseréket fognak folytatni a kölcsönös kapcsolatok javításáról, az enyhülés folyamatának fejlesztéséről. Közös egyetértéssel az első ilyen utókonferencia színhelyéül Belgrádot jelölték ki. Belgrádban, 1977-ben pedig arról hoztak határozatot, hogy a következő utókonferencia Madridban lesz. A nemzetközi viszonyok fokozatos romlását önmagában jelzi az, hogy a belgrádi konferencia öt hónapig tartott (1977. október 4.—1978. március 9.), a madridi konferencián viszont már majd három év kellett ahhoz, hogy a részt vevő államok egyetértésre jussanak (1980. november 11.-1983. szeptember 9.). A madridi okmányok, Helsinki útján haladva, nem csupán az adott helyzetről adtak értékelést, hanem több későbbi tanácskozás összehívásáról döntöttek. Ennek megfelelően 1984. január 17-én Stockholmban összeült a bizalom- és a biz5
