Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Horn Gyula: Enyhülés és konfrontáció a kelet-nyugati kapcsolatokban
a hozzáfűzött reményekkel ellentétes következményekkel jár: a szocialista országok rákényszerülnek a kieső műszaki-technológiai behozatal pótlására. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok a politikai rendeltetésű korlátozó intézkedések nélkül is mind nagyobb akadályokba ütköznek. A világszerte terjedő protekcionizmus egyaránt negatívan hat az egyes tőkés gazdasági központok közötti viszonyra és a kelet-nyugati kapcsolatokra. Az EK a megalakulásakor célul tűzte ki nemcsak a tagállamok közötti együttműködést, hanem azt is, hogy bővíti a kapcsolatokat a kívülálló országokkal. Az EK korlátozó, protekcionista előírásai és intézkedései viszont egyre inkább a közösségi szinten kifejlődő autar- kiához, a kelet-nyugati kapcsolatok korlátozásához vezetnek. A korlátozások a helsinki záróokmány előírásainak is ellentmondanak. Az aláíró államok ugyanis vállalták, hogy fokozatosan felszámolják az egymás közötti kereskedelmet akadályozó tényezőket, előmozdítják a forgalom növekedését, az áruszerkezet diverzifikálását. Ténylegesen azonban ma több a Közös Piac részéről a behozatali kontingensek, az eseti engedélyezésekhez kötött áruféleségek száma és más adminisztratív szigorítások köre, mint 1975-ben. Komoly nehézségek mutatkoznak a GATT-tagságból eredő jogok érvényesítése terén is az egyes szocialista országok számára. Az európai biztonság és együttműködés továbbvitelének központi kérdésévé a gazdasági kapcsolatok akadályainak leküzdése lett. Mélyreható politikai jelentőségű lehet az EK és a KGST közötti normális, érdemi kapcsolatok kiépítése. A kelet-nyugati kapcsolatokban az elmúlt évek során a konfrontáció egyik fő területévé az emberi jogok témaköre vált. Oly annyira, hogy egyes kirívó esetekben e kérdések kapcsán keletkezett feszültség súlyos károkat okozott a kölcsönös biztonság és együttműködés ügyének. Rendkívül érzékeny területről van szó, mert a humanitárius jogok és követelmények kapcsán jelentkezik a legtöbb ideológiai ellentét, a legnagyobb eltérés a szocialista és a tőkés országok felfogása és gyakorlata között. A helsinki záróokmány általános ajánlásokat fogalmazott meg, amelyek megvalósítása közvetlenül függ az aláíró államok belső elhatározásától, rendjétől és joggyakorlatától. A mutatkozó nehézségek ellenére az emberi jogok és a keletnyugati viszony összefüggéseiben is jelentős előrehaladás ment végbe. Az 1983. évi madridi utóértekezleten mondhatni frontáttörés következett be azáltal, hogy döntés született az emberi jogokkal foglalkozó ottawai tanácskozás és a budapesti kulturális fórum összehívásáról. Az ottawai tanácskozás, jóllehet azon nem született záródokumentum, nagy előrelépést jelentett a megvitatott kérdések dimenzióit és mélységeit tekintve. Éles szópárbajokra, konfrontációra is sor került, ez azonban nem lépte túl az el- viselhetőség határát, nem okozott törést a helsinki folyamatban, ellenkezőleg: tanúsította, hogy mégoly érzékeny ideológiai-politikai kérdésben is van lehetőség a párbeszédre, az álláspontok közelítésére; ösztönzést adott a további, hasonló tartalmú tanácskozások megtartásához. 15
