Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vető István: William Keegan: Mrs. Thatcher gazdasági kísérlete
lés (változás a megtagadás segítségével) logikája szerint nem használhatók politikai célokra: nem ez, hanem a gazdasági haszon eme ügyletek értelme. E sok érdekes és sok vitatható gondolatot tartalmazó könyv láthatólag elsősorban az Egyesült Államok kormányzati köreiben 1980 óta meghatározóvá vált ideológiai konfrontá- ciós irányzat elleni küzdelem jegyében fogant. Sok szinten mozgó, higgadt, tárgyszerű érveléssel lép fel az egyszerű, de hamis feltételekből leegyszerűsített és főleg érzelmi alapon kialakított, így tömegpropagandával sikeresen népszerűsíthető sablonos gondolkodás ellen. Még a konzervatív beállítottságú szerzők is óvnak az amerikai messianizmus ihlette konkrét politikai lépésektől. Csak találgatni lehet, hogy miért nem rögtön angolul jelent meg ez a fontos könyv, amelyből mi, keleteurópaiak is mélyebben ismerhetjük meg azt a nehéz küzdelmet, amit földrészünk másik felén és az Egyesült Államokban lévő realista erők vívnak az enyhülési folyamat gazdasági és politikai eredményeinek megőrzéséért. Mi itt Magyarországon partnerek vagyunk ebben. Csaba László WILLIAM KEEGAN: Mrs. Thatcher gazdasági kísérlete (Mrs. Thatcher’s Economic Experiment) Penguin Books, 1985. 245 1. William Keegan neves angol publicista, gazdasági szakértő. Közel egy évtizede az Observer gazdasági szakértője, de írásaival sűrűn találkozhatunk a Financial Times hasábjain is. Jelen kötetében először azt a folyamatot veszi szemügyre, melynek során John Kenneth Galbraith szavaival élve „Nagy-Britan- nia valójában önként vált a friedmanizmus kísérleti nyulává”. Részletes áttekintést kapunk arról, hogyan nyert teret fokozatosan a Konzervatív Párton belül a monetarizmus, és hogyan kerültek előtérbe fő képviselői, Margaret Thatcher és Sir Keith Joseph. A szerző nem riad vissza a monetarista gazdaságpolitika mellékhatásainak elemzésétől sem. Az e kérdéssel foglalkozó rész megpróbál választ keresni a valamennyiünket érdeklő kérdésre: hogyan volt képes Mrs. Thatcher arra, hogy szilárd helyzetét megőrizze annak ellenére, hogy könyörtelen piacgazdasági intézkedései egyre nagyobb elégedetlenséget váltanak ki a dolgozó tömegek körében. A szerző elemzését a thatcherizmus gyökereinek felkutatásával és bemutatásával kezdi. Ennek során rámutat arra, hogy milyen kiemelkedő fontossággal bír a kérdés szempontjából Edward Heath kormányának bukása 1974-ben. Szinte önkéntelenül adódik a párhuzam: Heath belebukott a bányászok sztrájkjába, hiába volt képes a megelőző években évi 5 százalékos gazdasági növekedést felmutatni, míg Margaret Thatcher a nadrágszíj mindig egyre szorosabbra húzásának gyakorlata mellett még Scargilléket is le tudta győzni. Keegan szerint Heath választási veresége nyitotta meg az utat az általa gazdasági evangélistáknak nevezett Thatcher és Joseph előtt, mégpedig „egészen egyszerűen azért, mert eljött az ő idejük”. (34. 1.) A szerző ezt a következő érvekkel támasztja alá:-a monetarizmust mindig mindenki elsősorban inflációellenes fellépéséről ismerte, tehát az évi 25 százalék közelében levő infláció kézenfekvő ellenszerének tűnt;- mindehhez hozzájárult, hogy a gazdasági evangélistákon kívül szinte semmiféle politikus, állami vezető vagy gazdasági szakember nem rendelkezett átfogó inflációellenes programmal;- végül a fentiek alapján jelentős visszhangra talált az evangélisták azon érvelése, hogy az eddigi kormányzatok képtelenek voltak bármit is tenni, hogy hathatósan szembeszáll- janak az inflációval, hiszen az továbbra is fennállt. A szerző azt, az első olvasásra talán kissé bizarr feltételezést sem utasítja el, mely szerint Joseph Heath bukásának előidézésével akarta elérni, hogy frakciója vezető pozícióba kerüljön a Konzervatív Pártban. A kötet következő fejezete az 1975-79 közötti időszakot tekinti át, melynek során az ellenzéki pozícióban levő Tory Pártban hídfőálláshoz jutottak a monetaristák és a gazdasági evangélisták. Keegan ezt az időszakot a Tory ellenzék ugyanolyan ejelentős periódusaként értékeli, mint az 1945-51 közöttit. A párton belüli átrendeződés ellenkező előjellel ment végbe: „Míg R. A. Butler és munkatársai meglehetős sikerrel tettek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy pártjukat a centrum irányába térítsék, Sir Keith Joseph és Margaret Thatcher ugyanilyen határozottsággal térítették vissza jobbra.” (82. 1.) A Konzervatív Párt hivatalos dokumentumait részletesen elemezve, a kötet szerzője 143
