Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Csaba László: Hans-Hermann Höhmann - Heinrich Vogel (szerk.): Kelet-Európa gazdasági problémái és a kelet-nyugati kapcsolatok
nebb a kereskedelem, annál alkalmasabb, hogy politikai eszköznek takintsék és viszont. Ez a magyarázata annak, hogy az Atlantióceán két partján szinte törvényszerűen mindig másképp ítélik meg a kelet-nyugati kereskedelmet. Az amerikai és a nyugatnémet szerző eltérő érvekkel és felépítésben három stratégiát vázol fel: a hátrányos megkülönböztetések, a szabadpiaci semlegesség és a Helsinki nevével fémjelzett kereskedelemösztönző változatot. Az egyes változatok tartalma és a mellettük felhozható érvek meglehetősen magától értetődnek, így valójában csak a szabadpiaci és a Helsinki-változat különbségét érdemes kifejteni. A szabadpiaci változat lényegében kizárná a hitelgaranciák és -kedvezmények nyújtását, enélkül viszont sem a mezőgazdasági kereskedelem, sem az iparcikk-kereskedelem és a szerkezeti változások finanszírozása nem biztosítható. Nyugat-Európa külkereskedelmét (az NSZK kivételével) annyira áthatja az állami gyámkodás - mutat rá Hardt -, hogy végeredményben nem reális elvárni a kormányzat távolmaradását (illetve a távolmaradás is erősen korlátozólag hat). Ettől némileg eltér Vogel „feltételes együttműködésű” változata, amely szerint a nyugati kormányok kooperációs készsége konkrét ad hoc politikai feltételekhez kötődik. A Carter-korszak tapasztalatait elemezve rámutat (200-201. 1.): a „büntetés és jutalom” taktikája nagymértékben szubjektív megítélésen alapul, és gyakorlatilag igen könnyen sokasodó büntetőlépések sorozatává, vagyis teljes körű szembenállássá változhat. Csak az általános együttműködés légköre, de nem a beszámoltatásé alkalmas arra, hogy a Varsói Szerződés országaival konkrét kérdésekben szót lehessen érteni - fejti ki a nyugatnémet elemző. Hardt pedig arra utal, hogy az amerikai kereskedelmi törvény 1983-as változata kísérletet tesz ugyan a területen kívüli jogalkalmazásra, ennek végrehajtási esélyei azonban csekélyek, különösen a nyugat-európai együttműködési készség hiánya folytán. Ezután három tanulmány veti fel az együttműködés vagy szembenállás kérdését: az amerikai Bornstein a kereskedelem, az angol Hanson a technológia, a nyugatnémet Schröder pedig a pénzügyi kapcsolatok területén. Bornstein kifejti: a nyugati gép- és technológiaimport csekély nagyságrendű a KGST- országok összes belső felhasználásában, sőt a kelet-nyugati kereskedelem is főként alkatrészekből, féltermékekből, vagyis nem technológiaigényes termékekből áll. Ezért aránytévesztés azt feltételezni, hogy a gép- és technológiaáramlás megállításával lehetne a KGST-országok gazdasági növekedését jelentősen visszavetni. Hanson számos fontos és érdekes gondolatmenet mellett kiemeli: a technológia hatása csak hosszabb távon jelentkezik, ezért eleve nem alkalmas arra, hogy szankcionáljanak vele konkrét rövid távú politikai lépéseket. Teljesen indokolatlan a fejlett és a katonailag érzékeny technológiák azonosítása, mivel a nyugati országokban a fejlett technika zömében független a katonai alkalmazástól. Végül az exportellenőrzés áttekinthetetlensége folytán a szelektív embargózás sem járható út, a totális embargóhoz viszont olyan sok konkrét feltétel egybeesése szükséges, hogy az a nyugati gazdálkodási és szövetségi rend alapintézményeit érintő változtatások nélkül nem hozható létre. Ezt a gondolatot a hitel embargós célú felhasználásának korlátáiról írva Schröder részletesen kifejti, megjegyezve, hogy az amerikai bankok fellépése a kormányzattól függetlenül is „szolidaritási” lépésekre kényszerítheti a nyugateurópai pénzintézeteket. Míg a Szovjetuniót hitelzsarolással semmire sem lehet késztetni, egy ilyen irányzat költsége a nyugat-európai bankházak és a kelet-európai lakosság közt oszlana meg, hiszen az amerikai bankok hiteleiknek csak töredékét helyezték ki Kelet- Európába. Az 1970-es évek tanulsága szerint fel kell hagyni az övezetkockázati megítéléssel, és az egyes országok hitelképességét egyenként kell vizsgálni. Az utolsó fejezetben az NSZK Los Ange- les-i főkonzulja, Joetze a politikai kapcsolatokról ír. Rámutat: ha a jelenlegi amerikai elképzeléseknek megfelelően, a kelet-nyugati kereskedelem gabonáért-olajat képletre szűkülne, ez az iparcikkexportőr Nyugat-Euró- pát teljesen kiszorítaná e forgalomból. Az NSZK német kérdésbeli felfogásából adódóan ellenez minden, az NDK gazdaságát gyengítő lépést, de a többi KGST-ország gyengítésével sem véli elérhetőnek a nagyobb fokú európai stabilitást és békét. Abból kell kiindulni, hogy sem a gazdasági feszültségek, sem a külső politikai nyomás nem ássák alá a KGST-országok politikai berendezkedését: a Nyugatnak e tény tudomásulvételéből kiindulva kell politizálnia, és gazdasági követelmények alapján hiteleznie. Szembe kell nézni azzal, hogy a kelet-nyugati kereskedelmi és a hitelkapcsolatok sem az enyhülés (változás a kereskedelem útján), sem a gazdasági hadvise142
