Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Horn Gyula: Enyhülés és konfrontáció a kelet-nyugati kapcsolatokban
tásuk szempontjából gyakorlatilag azonos értékűek a ténylegesen megtett lépésekkel. A SDI meghirdetése a Szovjetunió számára azt jelenti, hogy amennyiben időben nem lehet ennek elejét venni, haladéktalanul meg kell tennie a szükséges ellensúlyozó lépéseket. Az egész űrfegyverkezési program veszélyessége a keletnyugati kapcsolatok szemszögéből elsősorban abban áll, hogy kérdésessé teszi a további fegyverzetkorlátozás politikai lehetőségét. A kelet-nyugati viszony alakulása szempontjából különösen riasztók voltak azok a megnyilatkozások, döntések és lépések, amelyek amerikai részről az enyhüléshez nélkülözhetetlen kölcsönös bizalom megrendülését idézték elő. 1981-ben, a termonukleáris fegyverzetek rendszerbe állítása óta első ízben fordult elő, hogy az Egyesült Államok mint atomhatalom hivatalosan is meghirdette a korlátozott nukleáris háború lehetőségét, mégpedig Európában. A kelet-nyugati viszonyra növekvő hatást gyakorolnak a fejlődő világban zajló események is. Túl azon, hogy roppant bonyolult politikai, gazdasági és katonai helyzet alakult ki az egyes régiókban, s jelentősen különbözik a Nyugat- és Kelet-Európa kapcsolatrendszere a fejlődő országokkal, a hozzájuk való viszony alapvető stratégiai kérdéseket is érint. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nemzetközi tevékenysége az egész világra kiterjed. Következésképpen, a fejlődő világgal összefüggő törekvéseik gyakran ugyanazon a színtéren jelentkeznek, ütköznek egymással. Az elmúlt évtizedben egyetlen olyan regionális, helyi konfliktus nem volt, ahol a két vezető hatalom politikai magatartása ne került volna szembe egymással. Az 1977 októberében a Közel-Keletről szóló közös szovjet-amerikai nyilatkozat kivételes esettel kecsegtetett, de közvetlen utána, a Camp David-i egyezmény megszületése hamar szertefoszlatta a reményeket. A Szovjetunió sohasem rendelkezett befolyási övezetekkel. Szoros kapcsolatainak kialakulása néhány afrikai s egy-két latin-amerikai országgal döntően annak tudható be, hogy az ezekben az államokban hatalomra került népi erők a fegyveres intervenció veszélyétől fenyegettetve támogatásért fordultak a Szovjetunióhoz. A szocialista nagyhatalom tartotta magát ahhoz az alapelvéhez, hogy nem törekszik a forradalom exportjára, de az ellenforradalom exportját sem engedheti meg a vele baráti viszonyban álló államokkal szemben. A fejlődő világban zajló konfliktusok, az ottani különböző politikai erőkhöz való viszony a kelet-nyugati kapcsolatokban minden egyes esetben a konfrontációt erősítették. A Varsói Szerződéstől eltérően a NATO az elmúlt években jelentősen kiterjesztette a tevékenységét: Délnyugat-Ázsiában a haditengerészeti manőverekkel; a közös amerikai, brit, francia gyorshadtestekkel; a „Csendes-óceáni Közösség” megalakításával. Lényeges, hogy a szemben álló felek támogatása a Kelet és Nyugat részéről mindeddig soha nem lépte át azt a határt, amely világméretű konfrontációhoz vezetett volna. A végsőkig kiélezett közel-keleti helyzet robbanással fenyegető eseményei kapcsán is működésbe léptek a szovjet-amerikai érintkezési csatornák. Biztató fejlemény, hogy a két nagyhatalom megkezdte a rendszeres konzultáló
