Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)

1986 / 1. szám - SZEMLE - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a második szakaszban

niát a dél-afrikai apartheiddel azonosítják, és azzal gyanúsítják, hogy a megkü­lönböztetés ottani eszközeivel él; és azok is, akik a pusztító és gyújtogató elemek­kel szemben fellépő rendőröket kárhoztatják, s őket nevezik minden baj okozó­jának. így nemcsak képtelenségeket állítanak, hanem módot adnak ügyük lejá­ratására és a „fehér” közvélemény manipulálására is. A populizmus „rájátszik” a széles közvéleménynek arra az igényére - Powell is ezt tette annak idején -, hogy országát és nemzetét „fehérnek” lássa. Ez az igény annak arányában növekszik, ahogyan az utcai zendülések résztvevőiről ki­derül (elég, ha a TV-híradó hozza), hogy 90 százalékban színesek. A fehér átlag­polgár faji elhatárolódásával „ösztönösen” védekezik a bűnözés ellen, és így vo­nakodva reagál azokra a vitathatatlan érvényű tézisekre, hogy Nagy-Britannia „sokfajú, sok kultúrájú ország”, rokonszenve a rendőrségé, a „kemény kézé”. Ez a rokonszenv kiterjed arra a hatalomra is, amely következetesen csak rendőri ügyként hajlandó kezelni az utcai lázadásokat, így társadalmi-gazdasági okaik in­tézményes felderítésétől elzárkózik. A kormány magatartása azonnal meghozta gyümölcsét: 1985 őszén, épp a lázongások után, népszerűségben - hosszú idő után először - megelőzte a Mun­káspártot. A konzervatívok ezt követően, az 198 5-1986-os törvénykezési szakasz tennivalói közé szinte kizárólag a rend és a törvényesség megsértői elleni terve­zeteket soroltak be. Bár a populizmus erőteljesen működik a brit társadalomban, a „thatcheriz- mus” nem csökkenő, hanem fokozódó mértékben kínál támadási felületet, még­pedig a „legkeményebb” szférában, a gazdaságban. Legelső helyen a munkanélküliség problémája említendő. A tények azt mu­tatják, hogy a munkanélküliség az egész Thatcher-korszakban növekvő tenden­ciájú volt. Az aránytalanul nagy hatáskörű pénzügyminiszterek hiába fogadkoztak már 1982 óta, hogy a következő évben csökkenni fog - ez nem következett be. A keresőképes lakosság 14 százaléka szerepel a munkanélküli-nyilvántartások­ban. A tartósan állástalanok döntő hányada fiatal vagy szakképzetlen (a kettő ál­talában egybeesik). Az emberi értékek, a tehetség ilyen mértékű tékozlása óha­tatlanul össztársadalmi károkat okoz. Ennek az állapotnak az erkölcsi terhét a kor­mány fokozódó mértékben érzi. Ügy tűnik, lassan erejét veszti az a hit, hogy a lakosság foglalkoztatott 86 százalékának nagyobb jóléte igazolja a fennmaradó 14 százalék tartós munkanélküliségét. Ugyanakkor feloldhatatlan ellentmondás van a nem termelő munkanélküliek - bár például az NSZK mércéjével mérve el­viselhetetlenül alacsony szintű - eltartása és a költségvetés közkiadási részének állandó megnyirbálása között. A kormány ugyan azzal érvel, hogy egy új munka­hely létesítése 30 ezer fontba kerül, egy munkanélkülit (és családját) pedig még en­nek a tizedéből is el lehet tartani, viszont lassan már nemcsak az olajjövedelmek, hanem az állami óriásvállalatok magánkézbe adásából származó milliárdos bevéte­lek is a népjóléti minisztérium munkanélküli-alapját gyarapítják, azaz a termelő- szféra semmit sem profitál ezekből. Lehetetlennek bizonyult az egészség- és ok­102

Next

/
Thumbnails
Contents