Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a második szakaszban
olyan módszereire, amelyeknek a felkutatásában senki, még a kormány sem gátolta meg őket. A közvélemény a konfliktus lényegét abban látta, hogy a konzervatívok ellenfelei anarchisták. Elfogadta, hogy a köztudottan agyonbürokratizált és túl- duzzasztott helyi apparátusok, ha munkáspárti kézben vannak, ellenállnak a that- cheri takarékoskodás „egészséges” politikájának. Következésképp a kormány nem hátrált meg törvényeinek semmibe vevői előtt: „félelem szülte humanizmust” amúgy sem lehetett soha a szemére vetni. Ugyanaz a közvélemény nem érzékelte a populizmus „második természetét”, mégpedig azt, hogy centralizáló típusú kormányzattal van dolga, amely a brit demokráciának a parlamenttel elvileg azonos értékű láncszemét, a helyi önkormányzatot, ennek hatáskörét módszeresen visszaszorítja, saját pénzkibocsátás-korlátozó szemléletének a foglyaként nem hagyja az önkormányzatokat érvényesülni. Ebben természetesen szerepet játszott a konzervatívoknak a kollektivizmussal szembeni ellenérzése is, hiszen a közszolgáltatások (és általában a „borítékon kívüli” juttatások) haszonélvezői az egyszerű emberek, és így az ő javukra kell lemondaniuk jövedelmük egy részéről a tehetősebbeknek. Ha a kormány a tömegközlekedést támogatja, a személygépkocsin közlekedőket „rövidíti meg” - diktálja ez a logika. A kollektivizmus szelleme visszavonul Margaret Thatcher Angliájában. A jelek szerint az egyéni jövedelmi adók csökkentése vagy a kommunális adók leszorítása a többség szemében változatlanul szimpatikusabb, mint a közcélú beruházások növelése. A kormányzat nagyon ügyesen kezeli a rend és a törvényesség problematikáját is. Olyan törvényeket hozott, olyan állapotokat teremtett, amelyek a rendőrség hatáskörének állandó kibővítését, a fegyvertelen „bobbyk” rohamrendőri átképzését teszik szükségessé, a bevethető fegyverek körének bővítéséről nem is beszélve. A jó hagyományok radikális megbontásából mégis majdnem érintetlenül került ki tekintélye. Pedig a társadalmi-politikai konfliktusok „jelzőlámpái” most már nemcsak villognak, hanem állandóan égnek. Elsősorban a vegyes lakosságú, illetve túlnyomórészt faji kisebbségek lakta nagyvárosi szegénynegyedek problémáira utalunk. Itt nyomasztó a terhe a „kettős elnyomásnak”, a faji megkülönböztetésnek és a munkanélküliségnek. 1985-ben, csaknem négyéves szünet után az ország legkülönbözőbb pontjain (de főleg Londonban) faji zavargásokban robbant ki a türelmetlenség, a kiábrándultság és a reményvesztettség. A kormány, amely világosan megmondta: költségvetési eszközökből nem teremt munkaalkalmat, és „a bűn ellen pénzzel nem védekezik” (más szóval nem költ emberibb körülményekre), teljesen kilátástalanná tette bizonyos deprivált csoportok helyzetét. Sokan vádolják ezt a rendszert nemtörődömséggel, sőt cinizmussal is. De a vádiratok jó része, főleg azok, amelyek a „fehér” baloldal színes bőrű szövetségeseitől származnak, a megvádolt valódi bűneit kiagyaltakkal, nem létezőkkel tetézik, és éppen ezért hitelüket veszítik. Tévúton járnak azok, akik Nagy-Britan101
