Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Faragó István: Az atomfegyverek elsőkénti bevetésének tilalmáról
tokát, illetve a szakértői szinten felvetődött elképzeléseket figyelembe véve több általános következtetés vonható le. Először, nyilvánvalónak látszik, hogy a NATO nem hajlandó követni a Szovjetunió példáját, vagyis az NFU-ra vonatkozó hivatalos deklaráció megtételét, majd ezt követően intézkedések végrehajtását a hadászat és a haderő megfelelő módosítására. Az NFU-politika nyugati hívei is többségükben úgy vélik, hogy a formális kötelezettségvállalást megelőzően néhány egyoldalú vagy tárgyalásos intézkedésre van szükség mind a hagyományos, mind a harcászati nukleáris erők tekintetében. Másodszor, az a felfogás, hogy a deklaratív politikát társítani kell a haderők és a fegyverzetek megfelelő módosításával, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés államai is osztják. Vitathatatlan, hogy a kötelezettségvállalás értéke és a tartósságába vetett bizalom nagymértékben e változásokon múlik. Fontos kérdés e változások sorrendje a kötelezettségvállalás realizálásának folyamatában. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy nyugati részről e változásokat sürgetve és túlhangsúlyozva a politikai kötelezettségvállalás alól igyekeznek majd kitérni, hiszen egyes területeken több évig is eltarthat, amíg a hagyományos és a harcászati nukleáris erők terén szükségesnek tartott módosításokat megvalósítják. Harmadszor, a NATO által az NFU-val összefüggésben szükségesnek tartott lépések kapcsán felvetődik az a kérdés, hogyan érhető el megállapodás az Atlanti Szövetségen belül ezekről az önmagukban is vitatott intézkedésekről, ha előzőleg nem határozzák meg az intézkedések alapvető célját. A „hallgatólagos NFU”-ra vonatkozó elképzelés, amely a katonai struktúrák megváltoztatására összpontosít, igyekezvén elkerülni az erősen vitatott doktrinális és hadászati kérdéseket, első látásra pragmatikusnak tűnik. Gondot okoz azonban az, hogy bármely szövetségi rendszer számára roppant nehéz lenne hallgatólagos politikát követni erősen vitatott kérdésekben. Valószínűtlen ugyanis, hogy az egyértelmű politikai cél, az adott esetben az NFU világos meghatározása nélkül, a hagyományos és harcászati nukleáris erőknél indokoltnak tartott módosítások megkapnák a szükséges politikai és pénzügyi támogatást. Következésképpen, ha a NATO-államok egyetértésre jutnának abban, hogy biztonsági érdekeiknek jobban megfelelő a kölcsönösen vállalt NFU és az ennek megfelelő katonai struktúrák elérése, elkerülhetetlennek látszik a szándék deklarálása még akkor is, ha ezt egyelőre inkább célként, mintsem formális kötelezettségvállalásként tennék. Negyedszer, az NFU kölcsönös vállalásának és egy ilyen politika végrehajtásának folyamata több elemet foglalhat magában, beleértve a hadászati csapásmérő erők csökkentését, különös tekintettel a destabilizáló hadászati opciók és technológiák korlátozására; az Európában és a kontinens körül telepített atomfegyverek lényeges csökkentését; a harcászati atomfegyverek kivonásának első lépéseként az atomfegyvermentes folyosó létesítését a két szövetségi rendszer között; a hagyományos erők csökkentését, továbbá a meglepetésszerű támadás lehetőségét csökkentő vagy kizáró bizalomerősítő intézkedéseket. Célszerű ellen96
