Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Faragó István: Az atomfegyverek elsőkénti bevetésének tilalmáról
ügyeként kezelték, és okunk van azt feltételezni, hogy a telepítésnek a keletnyugati viszonyra és a hadászati stabilitásra gyakorolt hatását nem ismerték fel idejében. A döntés hivatalos amerikai indoklása a következőképpen hangzott: „1979- ben az Egyesült Államok pozitívan válaszolt szövetségesei kívánságára, hogy Európában olyan új fegyverrendszereket telepítsen, amelyek a Szovjetunió elleni mélységi atomcsapásokra képesek, és demonstrálják, hogy Európa nem semmisíthető meg orosz menedékhelyről, valamint azt is, hogy egy európai háború elfogadhatatlan károkat okozna a Szovjetuniónak. Az Egyesült Államok annak teljes tudatában tette meg ezt a lépést, hogy a Szovjetunió az Európában elhelyezett fegyverek bevetésére az Egyesült Államok elleni támadással válaszol. így az amerikai nagy hatótávolságú robotrepülőgépek és ballisztikus rakéták elhelyezése Európában valószínűbbé teszi az eszkalációt az interkontinentális csapásváltások szintjére. Szövetségeseink ezért kérték a telepítést. Az Egyesült Államok pedig ezért teljesítette a kérést.”16 Miközben a telepítés következményei a kelet-nyugati viszonyban egyre nyilvánvalóbbá váltak, a „kapcsolásra” gyakorolt hatása szükségszerűen kétséges marad. A legtöbb nyugati szakértő tudatában van annak, hogy az Egyesült Államok elnöke nem fogja könnyebben bevetni a közép-hatótávolságú rakétákat szovjetunióban célpontok ellen, mint a telepítés előtt is bőségesen rendelkezésre állt hadászati atomfegyvereket, mivel tudatában van annak, hogy az amerikai terület elleni szovjet válaszcsapás mindenképpen bekövetkezik. Amerikai nézőpontból nyilvánvalóan nem kívánatos egy olyan stratégia és haderőstruktúra kialakulása, amely automatikussá tenné az eszkalációt a helyi, illetve globális konfliktusok között. Ezzel az Egyesült Államok a létérdekeit, sőt létét érintő helyzetekben mondana le a cselekvési-szabályozási lehetőségekről, vagyis arról, hogy a szovjet-amerikai csapásváltásokra való áttérést tudatos döntéstől tegye függővé. Más kérdés természetesen, hogy egy tényleges konfliktus folyamata mennyire maradna valóban ellenőrizhető. Ezt az érdekellentétet némileg enyhítheti a NATO hadászatának bizonyos kétértelműsége, amely nyugati szakértők szerint elég rugalmas ahhoz, hogy mindkét érdeket magába foglalja. A probléma azonban az, hogy a „kapcsolás” elkerülhetetlenül mindkét irányban működik. Az előnyeiről vagy éppen potenciális veszélyeiről vallott nyugat-európai vélemények nagymértékben függenek attól, hogy az adott időpontban mit tekintenek a biztonságot leginkább fenyegető veszélynek. A „kettős” határozat elfogadását megelőzően a NATO rakétatelepítését indokló szakértők annak szükségességét hangsúlyozták, hogy Nyugat-Európát szorosabban kell „kapcsolni” az amerikai atomgaranciához. Két-három évvel később a kérdés már úgy vetődött fel, vajon hasznos-e Nyugat-Európa számára az Egyesült Államokhoz való kapcsolódás. „A korlátozott atomháború megvívására vonatkozó feltételezett amerikai tervek miatti riadalom növekedése azt az alapvető aggodalmat tükrözi, hogy e háborút olyan okokból kezdeményezhetik az 88
