Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Rathmanné Thury Mária: Renate Kicker - Andreas Khol - Hanspeter Neuhold (szerk.): Külpolitika és demokrácia Ausztriában. Struktúrák, stratégiák, állásfoglalások. Kézikönyv

nek nehézségeit a klasszikus, hagyományos bürokratikus szervezeti modellben, de rámutatnak bizonyos előrelépésekre (a koordináció, az alternatív projektek, a szakértők szerepe a külügyi szervezetben, a külügyi tisztviselők igénye szervezeti reformokra). Az „alulról jövő” részvételre a bürokratikus szervezet nincs felkészülve. Bár egyesek elismerik bizonyos bázisdemokratikus, kezdeményező csoportok létjogosultságát és hatását (például „nemzetközi amnesztia” csoport, atomerőmű-ellenes akciók), de nem számítanak arra, hogy ezek a lakosság tényleges részvételét nyithatják szélesebbre. Pedig a szerző szerint ezek növekedése várható, és belpolitikai jelentőségük is fokozódik, mint például a békemozgalomé.

Heinz Wittmann (A parlament és a pártok szerepe a külpolitikában) viszont azt a nézetet fejti ki, hogy a külügyek különleges helyzetben vannak, mivel a kormánynak alkotmányjogi alapon nemzetközi jogi kezdeményezési monopóliuma van a külpolitika alakításában, nemzetközi szerződések kötésében. A parlament részvételi szerepe a szűk körű ellenőrzési funkcióban áll (nemzetközi szerződések elfogadása vagy elvetése). Alkotmányjogilag mely szervek illetékesek a külpolitikai döntéshozatalban ? - ez a szempont szabja meg a tanulmány horizontját. A szerző problematikusnak tartja, hogy a „külügyek diverzifikálódnak”, a külpolitikai cselekvés decent- ralizálódik különböző minisztériumokra, s kérdés, hogy a külügyminisztérium menynyiben képes koordinálni ezeket.

Wittmann áttekinti a pártok parlamenten kívüli külpolitikai participációját, és a Szocialista Párt esetében a külpolitikát parlamenten kívül befolyásoló tényezőnek tekinti a Szocialista Internacionálét, valamint a párt internacionalista felfogását. Szerinte Kreisky aktivitása a Szocialista Ingernacionáléban preju- dikálta az osztrák külpolitikát. A Néppárt esetében kontrasztként azt emeli ki, hogy annak külpolitikai pozíciója erősebben korlátozódik az európai térségre és a nyugati demokratikus jogállamokkal való érdekközösségre.

Az elemzésbe bekapcsolódik az osztrák politikai élet egyik legsajátosabb jelensége, a társadalmi partnerség, amelynek hordozói az egyesületek, a kamarák. Meinhard Supper elemzi a külgazdaság-politikára gyakorolt befolyásukat, különösen a Szövetségi Gazdasági Kamara tevékenységét (az exporttámogatástól a külföldi kereskedelmi kirendeltségekig). A szerző elsiklik a munkáltatók és munkavállalók érdekeinek nyilvánvaló különbsége felett, és említi, de kihasználatlanul hagyja a társadalmi partnerség kínálta lehetőséget, azt, hogy a jogi szabályozás és az intézményesítés mögött az informális befolyásolást feltárja. A részvétel értelmezésében az az álláspontja, hogy a többségi döntés felel meg a demokrácia elvének. Az egyének, kis csoportok, lobbyk, pressure group-ok akciói kisebbségi érdeket juttatnak nagy erővel kifejezésre, és így a döntéshozókat megtéveszthetik, ezért nem tekinthetők részvételi formáknak.

Benno Stiglitzer írása azt vizsgálja, hogy kik végzik a külpolitikai tájékoztatást, milyen tartalmat közvetítenek, és milyen hatást érnek el. Esettanulmányokban elemzi egyes újságok, a tv és a rádió külpolitikai tudósításait, és feldolgozza az adatfelvételeknek a lakosság külpolitikai érdeklődésére és informáltságára vonatkozó adait. Ezek elég alacsony értékeket mutatnak, és mivel a megkérdezettek kétharmada elégségesnek tartja a külpolitikai információt, nem is várható javulás.

A politikai képzést vizsgáló írás - Herbert Dachs munkája - tankönyvelemzéssel és az interjúk adataival támasztja alá, hogy az oktatás kevés külpolitikai ismeretet közvetít. Az érdeklődés meglevő forrásait is feltárja, és ajánlásokat tesz a képzés javítására, például a népfőiskolák keretében, és rámutat a hadsereg szerepére a külpolitika megértetésében.

A kötet második része „A külpolitika tartalmi aspektusai” címet viseli, kézikönyv jellegű, rendszerezett és információgazdag áttekintést kíván adni. Az első tanulmány mégis mát a címében jelzi a vitatémát: „Ausztria külpolitikája mint biztonságpolitika”. A szerző, Ferdinand Trauttmannsdorf azzal érvel, hogy egy semleges kis ország esetében „minden olyan ténykedés, ami Ausztria önálló állami létét más államokkal szemben dokumentálja, biztonságpolitikai jelentőségű”. Tehát a kül- és biztonságpolitika szerinte azonosítható. A szakirodalom erősen vitatja ezt.

Hubert Isak (Ausztria külgazdasági kapcsolatai) írása az export- és importstruktúra részletes elemzésében kiemeli az energiaellátás problémáit. Elméletileg is felveti a nyersanyagig technológiafüggőséget mint külpolitikai problémát. Majd válságelhárító stratégiákat elemez, az energiaimport, agrártermék-ellátottság esetleges veszélyes függőséggel járó következményeinek kivédésére. Ezáltal a gazdasági szféra bekerül a biztonság és a nemzetvédelem alapvető tényezői közé.

A kötet egyik legtartalmasabb írása Hans155