Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Palánkai Tibor: A gazdasági háború néhány kérdése
hatásukban jelentéktelenek voltak, s érdemben nem tudták fokozni az ellátási nehézségeket. A tartalékok mozgósításával, az erőforrások átcsoportosításával, a termelés és a beszerzési források diverzifikálásával általában lehetőség van a szankciókkal szembeni hatékony válaszintézkedésekre. „Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a jelenlegi körülmények között az autarchiás törekvés akármelyik fejlett nemzet gazdasága számára határozottan káros lehet, s ezért a Szovjetunió objektíve érdekelt a nemzetközi munkamegosztás kiterjesztésében, a kölcsönösen előnyös kereskedelmi, gazdasági, tudományos és technikai kapcsolatok fejlesztésében minden állammal, beleértve a más társadalmi rendszerű országokat. Hangsúlyozni kell azonban ismételten, hogy a hidegháború és a szocialista országok elleni jelenlegi gazdasági blokád kudarcot vallott olyan szempontból, hogy akadályozta volna gazdaságuk, tudományuk és technológiájuk fejlődését. Ma, amikor a szovjet gazdaság magas fejlettségi színvonalat ért el, amikor a Szovjetunió és a szocialista országok ipara az egyes nemzetgazdaságokat képes a legfejlettebb és legösszetettebb berendezések akármilyen fajtájával ellátni, fejlődésük diszkriminatív intézkedések alkalmazásával való akadályozása . . . naiv és utópista.”11 Nem véletlen, hogy a nyugati országok józan gondolkodású politikusai, üzletemberei és tudósai a gazdasági háborús politika értelmét kezdettől fogva megkérdőjelezték. Gunnar Adler-Karlsson svéd közgazdász szerint a Szovjetunióba irányuló export embargója 1950 és 1961 között a szovjet GNP növekményének legfeljebb évi egy százalékos csökkenését idézte elő, vagyis a szovjet gazdaság fejlődését maximum évi 18 nappal, a beruházásokat pedig nem több, mint évi 6 nappal vetette vissza.12 A gazdasági háború céltévesztésének további problémája, hogy nem mindig csak azokat sújtja, akik ellen közvetlenül irányul. A szankciós intézkedések sokszor szélesen és ellenőrizhetetlenül gyűrűznek tovább, s káros hatást gyakorolhatnak az egész világgazdaságra. Az olajembargó 1973-ban nemcsak kiegészítette, de alá is támasztotta az abnormális mértékű áremeléseket. Az 1980-as gabonaembargónak a világpiacon áremelő hatása volt, ami számos országot érintett kedvezőtlenül. Egyes vélemények szerint 1979-ben az amerikai bankokban az iráni betétek befagyasztása a nyugati bankvilág iránti bizalomnak beláthatatlan károkat okozott. Ez távlatilag különösen a fejlődő országok betételhelyezéseinek szempontjából bizonyulhat kedvezőtlennek. A gazdasági háborúval szembeni egyik legfontosabb ellenvetés, hogy a kölcsönös függés időszakában eszközeinek alkalmazása különösképpen kétélűvé vált, s esetenként nincsen arra garancia, hogy a károk az alkalmazó számára nem na- gyobbak-e. Egyes számítások szerint, ha a nyugati országok a Szovjetunióba irányuló szállításaikat a felére csökkentették volna, ez a szovjet nemzeti termék növekedését mintegy 0,2 százalékban érintette volna, ami 1982-ben és 1983-ban 4,5 milliárd dollárnak felelt meg. Ugyanez a lépés a nyugati országok GNP-jében 77