Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Palánkai Tibor: A gazdasági háború néhány kérdése
mányzatok annak módosítását vélt vagy tényleges nemzetközi presztízsük megőrzése miatt, de nem utolsósorban belpolitikai okokból is vonakodnak megtenni. Nem is beszélve arról, hogy az elítélt akcióhoz fontos nemzeti vagy osztályérdekek fűződhetnek, amelyekről nem kívánnak lemondani, sőt azokat esetleg a szankciók előrelátása mellett vállalták. A gazdasági háborúk irracionalitásával szemben mégis azzal érvelnek, hogy az az adott politika folytatását költségesebbé teszi, s az visszatarthat hasonló cselekményektől. A gazdasági háborúnak ezen nézetek szerint elsősorban demonstratív jelentősége van; a leghatékonyabb eszköz a politikai elhatárolódás és elítélés kifejezésére. „A szankciók alkalmazása járható középút a katonai akciók és a pusztán diplomáciai tiltakozások között. Ilyen intézkedések kellően teátrálisak, mégsem olyan költségesek, mint egy háború.”8 A gazdasági háborúk továbbá közvetlen károkozásra és zavarkeltésre irányulnak. Az egyoldalú kár- és zavarokozás esélye azonban - mint tárgyaltuk - csak akkor biztosított, ha a szankciók egy vagy néhány ország ellen irányulnak, s a függőségi viszony lehetőleg szintén egyoldalú. A leginkább kétségtelenül a kis országok sebezhetők, de az utóbbi évek függőségi viszonyai alapján ma már egyetlen nagy ország sem mondhatja magát teljesen védettnek. A helyzet teljesen más egy egész közösség esetében. A KGST, amely a világtermelés közel 1/3-át adja, s a stratégiai termékekből is nagyrészt önellátó, rendelkezik azokkal a lehetőségekkel, hogy a gazdasági háború bármilyen irányú kihívásával megfelelően szembe tudjon nézni. A fejlődő világgal való együttműködés lehetőségei is korlátozzák a KGST-vel szembeni gazdasági háborúk eredményességét. A kikényszerített vagy vállalt elzárkózás! politika természetesen okozhat károkat és nehézségeket. A jelenlegi feltételek és követelmények mellett a KGST- autarchiának széles körű nemkívánatos következményei lennének. Normális kelet-nyugati együttműködés mellett ugyanazokat a céljainkat lényegesen kisebb erőfeszítéssel és áldozattal érhetjük el. Gyengíti a gazdasági háború eszközeinek alkalmazhatóságát, hogy - különféle okokból - az esetek többségében adott szövetségi rendszeren belül nem sikerült egységes álláspontot és fellépést elérni. (Lásd a gázvezeték-építéssel kapcsolatos amerikai és nyugat-európai ellentéteket vagy az 1980. évi amerikai gabonaembargó „eredményességét”.)9 Külön figyelmet érdemelnek a világkereskedelemben a transznacionális társaságok, amelyek nem mindig készek követni kormányaik politikáját. Az embargók napjainkban sérthetik a transznacionális társaságok érdekeit, hiszen jelentős üzletet veszíthetnek el, vagy perspektivikusan eshetnek el biztos és fontos megállapodásoktól. Az embargó kikényszerítése tehát a transznacionális monopóliumok közötti érdekharc és rivalizálás körülményei közepette rendkívül bonyolulttá vált. A gazdasági háborús eszközök alkalmazásával okozott közvetlen károkat természetesen nem lehet tagadni.10 A nyugati források is elismerik azonban, hogy a Szovjetunió és a Lengyelország elleni szankciós intézkedések gazdasági ossz-
