Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Sipos Péter - Vida István: Az 1945.augusztus 27-én megkötött szovjet-magyar gazdasági egyezmény és a nyugati diplomácia
gáttá. Balogh István miniszterelnökségi államtitkár (korabeli népszerű nevén: Balogh páter), aki a kormány részéről foglalkozott az egyezménnyel, s aki kisgazdapárti létére Dálnoki Miklós Béla politikai tanácsadójának számított, angolszász beállítottságánál fogva nem rokonszenvezett azzal, hogy szorosabb gazdasági kapcsolatok teremtődjenek a Szovjetunióval, s kifogásolta, hogy az egyezmény korlátozza a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok és Anglia magyarországi üzleti lehetőségeit és tőkebefektetéseit. A nyilvánosság előtt az egyezmény fontosságát hangsúlyozta, a színfalak mögött viszont azon munkálkodott, hogy rávegye az angolokat és az amerikaiakat a beavatkozásra. A miniszterek véleményében a pártok álláspontja is tükröződött. A baloldali pártok (a Magyar Kommunista Párt nagyobb, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt kisebb mértékben) a nyilvánosság előtt is kiálltak a magyarszovjet gazdasági kapcsolatok javítása mellett. A Független Kisgazdapárt, amely teljes erejével a választási előkészületekre koncentrált, hallgatott vagy udvarias, de üres általánosságokat mondott. A kisebb „ellenzéki” pártok, a Polgári Demokrata Párt és a Magyar Radikális Párt állást sem foglaltak. Az Ideiglenes Kormánnyal és a demokratikus pártokkal ellentétben a tőkés körök véleménye egységes volt. A GYOSZ, a TEBE, a nagybankok és a nagy- vállalatok vezetői, sőt még a Nemzeti Bank elnöke is határozottan ellenezték a gazdasági egyezmény elfogadását. Megszabadulva a korábbi német kiszolgáltatottságtól, Magyarországot a tőkés világgazdaság áramkörébe kívánták bekapcsolni; attól féltek, hogy szovjet-magyar megállapodás esetén, tekintettel a tervezett vegyes vállalatokra, nem maradna szabad kapacitás a nyugati országokkal való kereskedésre.8 Ezért megpróbáltak nyomást gyakorolni a különböző politikai fórumokra, hogy megakadályozzák vagy legalábbis minél távolabbi időre halasz- tassák el az egyezmény ratifikálását. A Szovjetunióval való hosszú távú együttműködés körül kialakult ellentétek következtében szeptemberben tovább mélyült a belpolitikai feszültség, amely a budapesti községi választási kampány miatt amúgy is elég nagy volt. Október elején azonban már nem lehetett tovább halogatni a ratifikálást. Ebben kül- és belpolitikai tényezők egyaránt szerepet játszottak. A Szovjetunió 1945. szeptember 22-én - eltérően az Egyesült Államoktól - elsőként és feltétel nélkül elismerte az Ideiglenes Kormányt, s felajánlotta, hogy a két ország cseréljen követeket. Ez nagy jelentőségű politikai gesztus volt, amit továbbiak követtek, így többek között a hadifoglyok egy részének hazaengedése még a békeszerződés aláírása előtt, az egyéves moratórium 133 ezer tonna gabona jóvátételi szállítására,9 s az árucsere-szerződésben vállalt szállítások pontos megkezdése.10 A Szovjetunió a potsdami konferencia határozata értelmében átveendő német javak kérdésében is türelmet tanúsított; hozzájárult, hogy közös, magyar-szovjet szakértői bizottságot küldjenek ki a magyar vállalatokhoz a német érdekeltségek megállapítására.11 Ilyen körülmények között nemcsak a szovjet, de a magyar kormány számára is politikailag egyre kínosabbá vált, hogy a gazdasági együttműködési 104
