Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Miklós Imre: A Magyar Népköztársaság egyházpolitikájának négy évtizedéről
kapcsolatok kialakulását. Mégis: már ekkor megkezdődik az a történelmi önkritika, amely egyre nyíltabban vizsgálja az egyházak történelmi felelősségét.. . Ez az önkritika fontos előfeltételévé lesz az ország függetlenségéért és demokratikus megújhodásáért küzdő erők későbbi összefogásának. A protestáns egyházakban Révész Imre püspök, Bereczky Albert és Péter János nevéhez fűződik ez az elmélyültebb meditáció, a katolikusok közt Giesswein Sándort, a papköltő és esztéta Sík Sándort, a »Vigilia« című folyóirat szerkesztőjét, Horváth Sándort, egy korszerűbb keresztény társadalomfelfogás úttörőjét kell említenünk. .. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez az önbírálat nem mondható el a nagy történelmi egyházak vezetőinek álláspontjáról. Ugyanakkor elsősorban a protestáns egyházakban, a szabadegyházakban (az utóbbiak Magyarországon többségükben az új, népi demokratikus rendszernek köszönhették egyenjogúságuk elismerését) és az izraelita felekezetben, később azonban a katolikus egyházakban is fokozatosan felülkerekedtek azok az erők, amelyek előbb a status quo elfogadását, majd a meghatározott célok érdekében való gyakorlati együttműködést a más világnézetűekkel is szükségesnek tekintették.”36 „A vallás- és a lelkiismereti szabadság érvényesítése a gyakorlatban, az egyházak belső ügyeinek tiszteletben tartása az állam részéről... a hatvanas évektől kezdve megérlelte azt a helyzetet, amelyben a jó ügyért való gyakorlati együttműködés, majd fokozatosan az elméleti párbeszéd is kibontakozhatott. Az MSZMP IX. kongresszusa már 1966-ban üdvözölte a marxisták és a hívők nemzetközi dialógusát, a XII. kongresszus pedig 1980-ban azt konstatálta, hogy a hívők és nem hívők, az egyházak és az állam normális és jó viszonyán túlmenően napjainkban már tudatos együttműködésről van szó a közös célok érdekében. Ezzel végleg feloldódott az a lelkiismereti feszültség, amelyet a hívők azért érezhették, mert úgy vélték, hogy ellentmondás van vallásosságuk és a között, hogy egy szocialista társadalmi rendszer állampolgáraiként élnek és dolgoznak . . . E fejlődés kedvező fogadtatását mutatják VI. Pál pápának a Kádár János 1977-es vatikáni látogatásakor elhangzott szavai: »Hisszük, hogy az eddigi tapasztalatok igazolják a megtett utat: azt, hogy párbeszédet folytatunk a közös problémákról, ügyelve arra, hogy tiszteletben tartsuk az egyház és a hívők jogait, jogos érdekeit, ugyanakkor ügyelve arra is, hogy nyitottak és kellően megértőek legyünk az állam sajátos gondjai és tevékenysége iránt. - Mindez azt jelenti, hogy a Szentszék és a magyar katolikus egyház őszintén és becsületesen hajlandó tovább haladni ezen az úton.« A protestáns egyházakban ez a változás már korábban bekövetkezett, amiben .. . bizonyos szerepet játszottak ezen egyházak tradíciójának bizonyos tendenciái is.”37 Az 1960-as évektől kezdve konferenciaszerű nyilvános dialógus folyt. Az első lépések eredményeképp világossá lett, hogy milyen magatartás szükséges a dialógus folytatásához. Ma is tanulságos, hogy egymás nézeteinek, világnézetének tiszteletben tartása, egymás becsületességének feltételezése és a bizalom 97
