Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Miklós Imre: A Magyar Népköztársaság egyházpolitikájának négy évtizedéről

Káldy Zoltán, a magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke a hazához való viszonyt a következőképpen fogalmazta meg: „A felszabadulás nyomán egyházunk is az új élet lehetőségét kapta. A mi számunkra is hazává lett a haza. Mi is benne vagyunk abban az »egybeállás«-ban, amely a nemzetté válást eredményezte. Mi is fáradozunk a nemzeti egység további erősödéséért. Mi is élni akarjuk a szocialista hazafiságot. Mi is munkásai vagyunk a szocialista építésnek. Mi is részesei vagyunk a jobb és emberibb életnek. A világnézet oldaláról nézve vannak különbségek köztünk és sok honfitársunk között, de nincs különbség a hazaszeretetben, az ember javának és boldogulásának munkálásában, népünk előrehaladásának akarásában és az ezért való fáradozásban.”33

Az izraelita felekezet véleményét és gyakorlati magatartásának alapját Salgó László főrabbi így összegezte: „A három évtizeddel ezelőtt aláírt Egyezmény kiállotta a próbát. A vallás szabad gyakorlása, az emberi jogok megvalósulása soha nem érvényesült úgy e hazában, mint mai társadalmunkban. Kormányunk nemcsak megtartotta az »Egyezményben« magára vállalt kötelezettségeket, de annál jóval többet segítette hitfelekezetünket, hogy fenntarthassa intézményeit, biztosíthassa a vallási élet kereteit.”34

Tömörségében is sokatmondóan fejezi ki ezt Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet közelmúltban elhunyt igazgatója: „Azt hiszem,. .. hogy a magyar zsidóság történelmet látó, jelent értő részét 1944-ben örökre baloldalra állították. Ez az alapállás megingathatatlan.”35

Amint a fenti példákból is látható, az állam és az egyházak elválasztása, a vallásnak állami szempontból magánüggyé való nyilvánítása nem jelenti a két fél kapcsolatának megszűnését. Ellenkezőleg: éppen ilyen körülmények között válik szükségessé, hogy rendezzék a most már különválasztott szervezetek közti jogi, anyagi természetű viszonyokat, és folyamatosan ellenőrizzék az állam és a vallási intézmények erre vonatkozóan megkötött egyezményeinek megvalósítását.

E párbeszéd feltételei közé tartozik a másik fél álláspontjának alaposabb megismerése és elemző-bíráló megismertetése. Egészen természetes dolog, hogy e dialógus-törekvéssel egyidőben az állam és az egyházak vezetői között vannak még megoldatlan kérdések, lehetnek - és bizonyára a jövőben is lesznek - nézet- eltérések, viták. A lényeges azonban az, hogy a múlttal ellentétben ezek a viták nem az éles konfrontáció jegyében, a másik fél megszégyenítéséért és legyőzéséért folynak, hanem a vitatott, még nyitott kérdések megoldásának türelmes vizsgálata, sőt az együttműködés lehetőségeinek kutatása, az álláspontok kölcsönös tisztázása és lehető közelítése végett, a nép javával összefüggő kérdésekről és megoldásuk mikéntjéről.

„A magyarországi párbeszéd feltételei a közép- és nyugat-európai országokhoz képest. .. viszonylag későn jöttek létre ... az ellenforradalmi Horthy- rendszer körülményei ... a katolikus és protestáns egyházak . . . antikommu- nista előítéletei egészen a második világháború éveiig megakadályozták az érdemi

96