Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
A Reagan-kormány és a kelet-nyugati kapcsolatok (1981-1984) A Nixon-, a Ford- és a Carter-kormány külpolitikai hibái, sikertelenségei (főleg az iráni és az afganisztáni események) nagymértékben hozzájárultak Reagan 1980. évi választási győzelméhez. Brzezinki volt nemzetbiztonsági tanácsadó nézeteitől eltérően a Reagan-kormány nemzetközi politikájának középpontjában a keletnyugati, ezen belül is a szovjet-amerikai viszony állt. Azonban a Reagan-kormány nem dolgozott ki a Nixon-Kissinger- vagy a Huntington-féle koncepcióhoz hasonló átfogó, konzisztens, hosszú távra szóló stratégiai koncepciót, így a Szovjetunióval szembeni politikájának céljai is sokféle értelmezésre adnak lehetőséget.26 A Reagan-kormány helyzetértékelésének kiindulópontja az volt, hogy a Szovjetunió a hetvenes években az enyhülést katonai erejének és nemzetközi befolyásának növelésére használta fel, így a nemzetközi erőviszonyok katonai téren az Egyesült Államok rovására módosultak. Az Egyesült Államok nemzetközi pozícióinak állítólagos gyengüléséhez - a helyzetértékelés szerint - nagymértékben hozzájárult az enyhülési politika gazdasági eleme. Tehát az, hogy a Szovjetunió a kelet-nyugati technológiatranszfer keretében polgári célokra importált egyes gépeket és berendezéseket katonai potenciáljának bővítésére, fejlesztésére használta fel. A helyzetértékelés - a hidegháborús koncepcióhoz hasonlóan - közvetlen kapcsolatot tételezett fel a nyugati import és a szovjet katonai potenciál bővülése, fejlődése között. A helyzetértékelésből fakadó célkitűzéseket a nyugati politológiai szakiroda- lom nem tartja egyértelműen kidolgozottnak, s az elnök és a kormány többi tagjának megnyilatkozásaiból négyféle értelmezést vél felfedezni: 1. Az Egyesült Államok hosszú távú célja a szovjet kormányzati rendszer fokozatos megváltoztatásának, átalakításának vagy összeomlásának elősegítése. 2. Az Egyesült Államok a Szovjetunió belgazdasági nehézségeinek fokozására, a szovjet fegyverkezés költségeinek emelésére törekszik. 3. Növelni kívánja a szovjet „külső terjeszkedés” kockázatait és költségeit, hogy ennek következtében a szovjet vezetésnek figyelme és energiája jó részét az ország belpolitikai és belgazdasági problémáinak megoldására kelljen összpontosítania. 4. A Szovjetunió külpolitikáját a Reagan-kormány - az előbbiekhez hasonlóan - úgy óhajtja a nyugati érdekeknek inkább megfelelő irányba terelni, hogy az ettől az iránytól eltérő külpolitika költségeit és veszélyeit jelentősen megnövelte. A szakirodalom utal arra is, hogy a Reagan-kormánynak a Szovjetunióval kapcsolatos külpolitikája magába foglalja a második világháború utáni évtizedek tapasztalatait, nevezetesen azt, hogy a jelzett időszakban az Egyesült Államok nem volt képes sem kényszerrel, sem pozitív eszközökkel lényeges módosulást elérni az általuk „expanzívnak” tekintett szovjet külpolitikában. Ezért a Reagan- kormány a Szovjetunió nemzetközi magatartását egyedül azzal véli befolyásolha48
