Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 3. szám - TÁJÉKOZÓDÁS - Szabó Máté: "Globálisan gondolkodni-lokálisan cselekedni" Van-e a zöldeknek külpolitikai koncepciójuk?

illetve a hagyományos külpolitikai koncepciókkal a szövetségi parlamentben konfrontálódó szövetségi frakció kezdeményezései alapján. így e különböző irányú és jellegű forrásokból származó külpolitikai törekvések a pártalakítás (1980) és a szövetségi képviselet létrehozása (1983) óta eltelt viszonylag rövid idő alatt nem állhatták össze egységes külpolitikai koncepcióvá. Ennek kialakulási folyamata- a más politikaterületeken párhuzamosan végbemenő törekvésekhez hasonlóan- jelenleg zajlik, és jövője egyelőre még bizonytalan.

Létrejön-e a zöldek külpolitikai koncepciója? A kérdés eldöntése tulajdonképpen a zöldek alapvető, egzisztenciális problémájával, a társadalmi mozgalmak és a politikai intézmények világa közötti átmeneti jellegükkel függ össze. Ha a zöldek egyre inkább hasonulnak a hagyományos pártokhoz, beilleszkednek a politikai intézményrendszer, jelesül a parlamentarizmus keretei közé, akkor elkerülhetetlen számukra a külpolitikai koncepció kialakítása. De meddig mehetnek el ezen az úton a zöldek, ha meg akarják őrizni újszerűségüket, alternatív jellegüket, a társadalmi mozgalmak támogatását?

Ha a zöldek eddigi külpolitikai törekvéseit tekintj ük át, akkor megmutatkozik, hogy éppen azon a két területen, a béke- és a harmadikvilág-politikában állnak a legbiztosabb talajon, azol a társadalmi mozgalmak előkészítő munkájára támaszkodhatnak. Ezek közül is elsősorban a békepolitika az, amely eddigi „külpolitizálásuk” gerincét és orientáló szempontját adja. Ennek oka abban rejlik, hogy a NATO kettős határozata kapcsán kibontakozott viták és konfliktusok révén az új békemozgalom tett szert a legszélesebb körű támogatásra az alternatív mozgalmak közül, s a béke ügye rövid időre központi jelentőségű politikai problémává vált a fejlett tőkés országokban.

Úgy tűnik, hogy a zöldek külpolitikája a görög mondabeli Antaiosz módjára akkor nyer erőt, ha az anyafölddel, a társadalmi mozgalmak világával érintkezhet. Heraklész ezért úgy végezhetett Antaiosszal, hogy felemelte, és a levegőben Toppantotta össze, ahol nem újulhatott meg az ereje. Nem juttatja-e, nem juttathatja-e ilyen sorsra a pártot a parlamentarizmus szelektivitása, amely a hatékony parlamenti működéshez olyan kritériumokat támaszt, melyek kiemelik a társadalmi mozgalmak világából, s talaja vesztett, formalizált politikai intézménnyé változtatják?

Viszont hiába őrzi meg az alternatív párt „mozgalmi fundamentalizmusát”, és alkalmazkodik az alternatív mozgalmak követelményeihez, ha ezáltal megfosztja önmagát a hatékony és konstruktív politizálásnak, a döntések befolyásolásának lehetőségétől. A mozgalmi szint kiválóan alkalmas a radikális tiltakozásra a politikai intézményrendszer felépítése, valamint döntései ellen. De a mozgalmak pártja új funkciókat nyer akkor, ha részévé válik eme intézmény- rendszerének, és saját eszközeivel küzd céljaiért. Ez a föl yamat viszont szükségképpen a mozgalmaktól idegen közeg vállalását, új minősé gek kialakítását jelenti, melyek révén csökken, illetve elvész a mozgalmi jelleg mind tartalmi, mind szervezeti szempontból. Végső következménye eddig az, hogy az alternatív moz