Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
engedve. így a gazdasági és a politikai kérdéseket összekapcsoló stratégiai koncepció - nyugati nézetek szerint is - legfeljebb periferikus kérdésekben érhet el marginális eredményeket. Ez a gyakorlat a Szovjetunió társadalmi-gazdasági berendezkedésének lényegi kérdéseiben azonban nem vezet eredményre. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor az 1972. évi Jackson-Vanik-, és az 1974. évi Stevenson- féle kiegészítést az amerikai kongresszus az exporttörvénnyel együtt elfogadta, a Szovjetunió felmondta az Egyesült Államokkal 1972-ben kötött kereskedelmi szerződést. Mi a magyarázata annak, hogy a Nixon-Kissinger-féle stratégia számos belpolitikai korlátja, nem kielégítőnek bizonyult feltételezése, a politikai szándékok elsődlegessége és esetenként zavaró hatásai ellenére a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok a hetvenes évek közepéig dinamikusan fejlődtek? Mindenekelőtt az érdemel figyelmet, hogy a hetvenes évek elejének történelmileg rövid időszakát az a nem tipikus állapot jellemezte, hogy mind az Egyesült Államoknak, mind a többi fejlett tőkés országnak a KGST-államokkal szemben folytatott külgazdasági és külpolitikája szinkronban volt, ugyanabba az irányba mutatott. Az Egyesült Államok felzárkózott a Franciaország és az NSZK által a hatvanas évek közepén tett kezdeményezésekhez, amelyekben a konfrontáció elemeit a kooperáció elemeivel kombinálták. (A nyugat-európai országok politikájában azonban ebben az időszakban is nagyobb volt az együttműködés szerepe, mint az Egyesült Államokéban.) Ez azonban nem jelentette azt, hogy a fejlett tőkés országok közös stratégiát követtek, inkább időleges párhuzamosságokról lehet beszélni. Amíg az Egyesült Államok főként a szovjet-amerikai kapcsolatokra, szélesebb értelemben a nemzetközi helyzettel összefüggő globális kérdésekre koncentrált, addig a nyugat-európai országok regionális érdekeiket vették figyelembe.20 Az amerikai doktrína céljainak elérése a korábbinál alacsonyabb szintű kooperációt követelt meg a fejlett tőkés szövetségesektől. Az együttműködés — ezen a téren - lényegében a szűkített COCOM-listákkal kapcsolatos előírások betartására szorítkozott, az amerikai doktrína végrehajtása - mivel azokra a területekre koncentrált, amelyeken értékelése szerint az Egyesült Államok nemzetközi fölénye továbbra is vitathatatlan volt - nem igényelte a szövetségesek erőteljesebb, széles körű támogatását. Ugyanakkor ez a politika nagyobb teret is engedett a szövetségeseknek érdekeik érvényesítésére, a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok bővítésére. A hetvenes évek első felében a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlődését a kedvező gazdasági helyzet is ösztönözte. Az 1974. évi első recesszióig a fejlett tőkés országokban a gazdasági növekedés üteme gyors volt, az import erőteljesen bővült, ami a KGST-országok számára is lehetővé tette nyugati kivitelük gyors felfuttatását. Az 1974-1975. évi tőkés recesszió idején a kelet-nyugati kereskedelem növekedése a nyugati hitelnyújtásból táplálkozott. Általános irányzatként 1975-ig - a helsinki értekezletig - a gazdasági feltételek önmagukban is erősítették a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődését, aminek visszafogásához valószínűleg nagyon erőteljes politikai szándékérvényesítésre lett volna szükség. Az 43
