Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Thürmer Gyula: Három évtized a béke és a biztonság védelmében
körben, a világűrben és a víz alatt; hatályban van az atomsorompó-szerződés, megállapodások születtek a hadászati fegyverek korlátozásáról. A hetvenes években két- és sokoldalú alapon sokrétű tárgyalási mechanizmus alakult ki a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés több kérdéséről. 1973 óta Bécsben tárgyalások folynak a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről. A szocialista országok e tárgyalásokon számos — valamennyi fél érdekeit figyelembe vevő - javaslatot tettek, s megfelelő politikai szándék esetén e területen is van lehetőség az előrehaladásra. Tény azonban, hogy a fegyverzetkorlátozás terén elért eredmények csak részlegesek és feltételesek. Az imperializmus változatlanul folytatja a fegyverkezési versenyt. A tárgyaló felek között sok tekintetben hiányzik a bizalom, ami rendkívüli módon megnehezíti az előrelépést, különösen, ha számításba vesszük azt a körülményt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO fegyverzete, haderői érthető - földrajzi, történelmi - okok miatt eltérő struktúrájúak. Figyelembe kell azonban venni: a modern háború vívásának anyagi-technikai feltételei hosszú évek óta megvannak. Abban, hogy az imperializmus nem szánta el magát ilyen politikai döntésre, döntő szerepe van a szocialista országok erejének és következetes kezdeményezéseinek. A fegyverkezési verseny kiváltó oka az imperializmus szélsőséges köreinek politikája, s nem önmagában a két katonai koalíció létezése. A NATO alapvetően az imperializmus agresszív politikájának terméke, míg védelmi katonaipolitikai szövetségünk jogos önvédelmi válasz, s tevékenysége az imperializmus agresszivitásának visszafogását, a békét szolgálja. Régóta ismert a történelemben, hogy a szemben álló felek valamelyikének gesztusai, egyoldalú jóindulatú lépései erősíthetik a bizalmat, elősegíthetik a megállapodásokat. A Varsói Szerződés tagállamai az elmúlt harminc évben külön-külön és közösen több ízben éltek a lehetőséggel. 1955-1958 között a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erőik csaknem 3 milliós csökkentésével bizonyították jószándékukat. 1979-ben a 20 ezer szovjet katona kivonása az NDK- ból szintén e célt szolgálta. Az elmúlt időszak kezdeményezései közül külön is kell emlékeztetnünk a Szovjetunió egyoldalú kötelezettségvállalására, hogy elsőként nem alkalmaz nukleáris fegyvert. A realitásokkal számoló politikusok, a nyugati országok közvéleménye értékelte e kezdeményezés jelentőségét, melynek hatása erősnek és tartósnak bizonyult. A realitásokkal azonban a szocialista országok vezetőinek is számolniuk kell. A fegyverkezési verseny útjára a Varsói Szerződés tagállamai nem önszántukból léptek, országaikban nincs olyan társadalmi tényező, amely a fegyverkezésben lenne érdekelt. Nem hívei a két katonai koalíció állandó szembenállásának és vetélkedésének, de válasz nélkül maradó egyoldalú leszerelési intézkedésekkel nem tehetik ki országaikat tudatosan az imperialista katonai fölénynek és az ezzel járó veszélyeknek. A fegyverkezési verseny mindeddig - ismételten nem a szocialista országok 78
