Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
vénye, hogy a Szovjetunió milyen politikát folytat a világ más részein, azaz a doktrína egymástól távol eső gazdasági és politikai kérdéseket kívánt összekapcsolni. Amíg a hidegháború idején az Egyesült Államok mindenfajta kereskedelemből származó előny megtagadásával remélte elérni a Szovjetunió nemzetközi befolyásának visszaszorítását és politikájának megváltoztatását, addig a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a kissingeri elgondolás alapján a „pozitív ösztönzők” - a büntetés helyett a jutalmazás - kerültek előtérbe. A konfrontáció egyoldalú hangsúlyozása helyett ez a koncepció a kooperatív kapcsolatoknak is helyet biztosított. Az általános tagadás, a negatív szankciók politikájánál jóval szelektívebb volt a pozitív ösztönzők kialakításában, amennyiben viszonylag tisztán meghatározta az összekapcsolás határait. A „negatív összekapcsolás”, azaz a kereskedelem megtagadása úgy csökkentette a gazdasági kapcsolatokat a Szovjetunióval, hogy nem követelt specifikus, konkrét politikai ellenszolgáltatásokat, a Kissinger-féle „pozitív összekapcsolás” viszont kereskedelmi, illetve azon is túlmutató gazdasági ösztönzőket kívánt politikai engedmények kikényszerítésére alkalmazni. A pozitív ösztönzés, a pozitív összekapcsolás ugyanakkor potenciálisan negatív szankcióként is felfogható, mert a korábban adott gazdasági engedmények visszavonását is kilátásba lehet helyezni újabb amerikai követelések teljesítésének visszautasítása esetén. A Nixon-Kissinger-féle doktrína gyakorlatba való átültetése 1971-ben kezdődött meg, az augusztusban indított „új gazdasági politika” keretében. Az 1969 és 1971 közötti időszak így felkészülési szakasznak tekinthető. A felkészülés keretében egyrészt gyorsan bővült a kelet-nyugati kereskedelem - más tényezőkkel is összefüggésben -, mivel a gazdasági tényezők politikai célok érdekében történő bevetése feltételezte a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok viszonylag magas színvonalát. A kapcsolatbővítés szándékát jelezte, hogy az amerikai nemzeti embargólistákon szereplő árutételek számát 1300-ról hozzávetőleg 200-ra csökkentették, ami a COCOM-listákon feltüntetett tételek számához áll közel. 1969 után a COCOM-on belül is megnövekedett a kivételek száma, s a kivételezési eljárásokra vonatkozó kérvények több mint felét az Egyesült Államok nyújtotta be.16 Másrészt 1969-ben az amerikai kormány - későbbi politikai céljaitól nem függetlenül - felfüggesztette a gabonaeladásokat a Szovjetuniónak. Harmadrészt az 1949. évi kereskedelmi törvényen az 1969. évi megújítás során lényeges változtatásokat hajtottak végre. Amíg korábban az Egyesült Államok exportellenőrzést csak nemzetbiztonsági-stratégiai szempontokra hivatkozva alkalmazott, addig az 1969. évi exporttörvény lehetővé tette, hogy az exportellenőrzést külpolitikai célok elérésére is felhasználják. Ezzel tehát megteremtették az összekapcsolási politika egyik leglényegesebb adminisztratív-jogi eszközét. Az összekapcsolási politika korlátái azonban már a gyakorlati megvalósítás viszonylag korai szakaszában felszínre kerültek. Potenciálisan az Egyesült Államok 40
