Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Berényi Pál: A polgári politikatudomány szocializmusképe
cializmusban is felszínre került számos ellentmondás, amelyek láttán a tőkés országok meghatározott politikai köreiben új remények támadtak, hogy az erőszak alkalmazása helyett a kapitalista társadalmi restauráció nyugati ösztönzéssel, közvetett - politikai, gazdasági vagy ún. félkatonai - eszközökkel mégiscsak végbemegy. A két világrendszer versengésének ily módon megváltozott feltételei között az imperialista külpolitika és a hozzá szorosan kapcsolódó közvéleményalakító apparátus differenciáltabb, egzaktabb politikatudományi kutatásokat, több ismeretet és alaposabb elemzést igényelt a szocializmusról, annak különféle „változatairól”, a szocialista országok belső politikai, gazdasági, társadalmi viszonyai fejlődésének irányairól és konfliktusairól. A Kelet-kutatás rétegződése A tőkés országok politikatudományi és ideológiai központjai a második világháború után, különösen a kínai népi forradalom és az európai népi demokráciák megszületésének hatására kezdtek behatóan foglalkozni az addig jobbára „orosz jelenségnek” tekintett szocializmus belső strukturális viszonyaival. Felismerték, hogy a szocialista rendszer, kilépve egyetlen, az ún. nyugati kultúrkörtől távol eső ország kereteiből, már nemcsak elméletileg, hanem gyakorlati, politikai realitásként, a kapitalista társadalmi formáció perspektivikus alternatívájaként jelent meg. A szocializmuskutatás egyidejűleg több irányból kapott politikai ösztönzést. Először is, a kutatások révén megszülető új ismeretanyagok fontosakká váltak a szocializmussal szimpatizálók, a polgári társadalom túlhaladásának lehetőségét tanulmányozó tudósok, illetve a mögöttük álló társadalmi erők számára. Másodszor, igényelték mindazok, akik az adott erőviszonyok között az első számú feladatnak azt tartották, hogy konzerválják a tőkés rendszert, megóvják a kapitalizmust az új kihívástól, illetve a tömegek radikalizmusát szocialista típusú engedményekkel vagy ideológiai immunizálással szorítsák vissza. Harmadszor, az 1960- as évektől kezdődően az ún. keleti politikának tudományos megalapozásra és önigazolásra, a külpolitikai lépések hatékonyabbá tételére volt szüksége. Negyedszer, igényelte a szocializmusról való ismeretek elmélyítését az offenzív antikom- munizmus is, amely a kapitalista restauráció társadalmi feltételeinek kialakulására számított, illetőleg az ennek ösztönzését szolgáló külpolitikai irányvonalat szorgalmazta. A polgári politikatudomány az elmúlt évtizedekben a konjunktúrának engedelmeskedve magához vonzotta a filozófiának és a társadalomtudományoknak a marxizmus-leninizmust ismerő képviselőit, akik metodológiai szempontból alkalmasak voltak arra, hogy tudománnyá tegyék a szocialista országok kutatását. Az 1980-as évek elején a fejlett tőkés országokban már több mint 50 intézmény és 5°
