Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
van továbbfejlődésünk valamennyi konkrét kérdésének megoldása. A KGST- csúcstalálkozón elfogadott közös dokumentumok kijelölik ugyan a fejlődés fő irányait, egyúttal azonban megkövetelik a további megoldások közös felkutatását”.43 Indokolatlan és tudományosan megalapozatlan lenne a korábbiakban kifejtett összetett kérdéskör átfogó megoldását akár megkísérelni, akár azt elvárni egy folyóiratcikk fejezete szabta keretek között. Egy ilyen súlyú témában a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható útmutatások kidolgozása csak több tudományág képviselőinek egymással, valamint az államigazgatásban és a vállalatoknál dolgozó gyakorlati szakértőkkel folytatott közös (de nem a hivatalihierarchikus szempontoknak alárendelt) munkájával lehetséges. Kiindulópontként szolgálhat az az elméleti követelmény, mely szerint a KGST jelenlegi együttműködése átépítésre szorul, mégpedig azzal a céllal, hogy az integrációban fölmerült gyakorlati nehézségeket kellő időben és a tagországok érdekeivel összhangban legyen képes megoldani.44 A jelenleg sokszor formális és néha öncélú közös munkálatoknak a napi gyakorlat kérdéseire való irányítása, a mostaninál sokkal nagyobb rugalmasság igénye csakúgy, mint a közös szervezetek bürokratizmusának és sokszor nehézkes és életidegen munkastílusának bírálata az 1982-1984. évi tanácsüléseken is megfogalmazódott. A továbblépés útjainak kimunkálásakor két, egymással ellentétes követelményt kell egyidejűleg szem előtt tartani. Egyfelől kétségtelen tény, hogy az együttműködés fő eszközét jelentő tervegyeztetés több mint 90 százalékban a kereskedelmi szállítások részleteinek meghatározáséra szorítkozik. Ez lényegét tekintve vállalati feladatok átvállalását jelenti, amit a - sokkal - magasabb szint már csak áruismereti és más információk híján, valamint sokkal többrétű strukturáltsága folytán sem tud megfelelően ellátni. Ugyanakkor a valódi makroöko- nómiai funkciók ellátására, köztük a tervgazdaságok közti együttműködés egyik elvi előnyének, a fejlesztési célok előzetes összehangolásának megvalósítására már nem marad energia. Ezért jogos a jelenlegi tervegyüttműködést a valódi nép- gazdasági feladatok elhanyagolásáért és a rövid távú üzleti szempontok túlhaj- tásáért elmarasztalni,45 még akkor is, ha ez az együttműködési mechanizmus de- monetizálódásából szükségképp adódik, és így részben kívülről kényszerül rá a. tervezőkre. Másfelől az is igaz, hogy „ha a gazdasági erőforrások túlzott mennyiségét fordítjuk az együttműködés »stratégiai« feladatainak megoldására vagy mesterségesen felgyorsítjuk a kölcsönös szállítások struktúrájának átalakítását, amihez még a KGST-ben kialakult érdekrendszer határozott átalakítása is párosul, akkor veszélybe kerül az egyensúly és a növekedés. Az is ismeretes viszont, hogy ez lényegesen befolyásolja a hosszabb távú kilátásokat, és ezért nem lehet lemondani a [kelet-európai] lakosság jobb ellátásáról, ami a termelékenység növelésének előfeltétele, sem az életszínvonal emeléséről, valamint a konvertibilis adósságszolgálat teljesítéséről, ami szintén súlyos tehertételt jelent.”46 Ez más 22
