Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
szóval azt jelenti, hogy a nagyvonalú elméleti építmények kialakításakor ezek hatását a rövid távú nemzetgazdasági érdekkel is össze kell egyeztetni. Ebben az összefüggésben a rövid távú kérdések megoldásához könnyebb iránytűt találni. Fentebb idézett cikkében a témakör egyik vezető magyar szakértője három stratégiai feladatot fogalmazott meg: új regionális együttműködési területek feltárása, a nemzetközi mechanizmus továbbfejlesztése és reformja, valamint a legfontosabb fűtő- és nyersanyagok szállításának hosszú távú biztosítása. Ügy tűnik, hogy e három kérdéskör közül különösen a harmadikat érdemes továbbgondolni. Azok a hosszú távú szovjet kitermelőipari irányzatok, amiket egy korábbi tanulmányomban47 kíséreltem meg bemutatni, valamint a két előző fejezetben felvázolt összefüggések indokolttá teszik azt, hogy komolyan végiggondoljunk egy olyan alternatívát is, ami tudatos felkészülést jelentene azoknak a korszakváltási folyamatoknak a befogadására, társadalmilag és gazdaságilag elfogadható irányítására, amelyek elkerülhetetlenül be fognak következni. A fejlesztési és a kereskedelempolitikai célválasztásban ebből kellene kiindulni, és a kelet-európai országok által közvetlenül alakítható tényezők (így az irányítási rendszer és a nemzeti beruházási célválasztás, kereskedelmi partnerválasztás) alakítására összpontosítani az erőket, mert hosszabb távú koncepció (célmodell) híján a rövid távú sikerek is a visszájukra fordulhatnak. A világgazdaságban az elmúlt évtizedben kialakult irányzatok általános jelleggel leértékelték a stabilitás és a biztonság minden fajtáját, minden irányítási szinten; ugyanezen folyamatok értékelik fel és követelik meg a rugalmasságot, a versenyszellemet, a műszaki és gyártmánymegújításra való társadalmi és gazdasági készséget és a következetes piaci orientációt. A sikeresen alkalmazkodó országok példája arra int, hogy e nem természettől adott és a különféle országok közt nagyon egyenetlenül elosztó (de megfelelő politikával megszerezhető) képességek kialakítása érdekében érdemes rövid távon anyagi áldozatokat is hozni. Ezzel szemben a rövid távú konfliktusok következetes, minden áron való kerülése bármifajta későbbi kilábalásnak még a lehetőségét is keresztülhúzhatja. Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hosszabb távon elkerülhetetlenné váló kereskedelemszerkezeti változások azonnal bekövetkezhetnének, sőt azt sem, hogy a korábbiakban ismertetett kereskedelempolitikai elképzelésekből közvetlenül levezethetők lennének. A változás elkerülhetetlenségét jól szemlélteti az, hogy a KGST-csúcstalálkozó gazdasági dokumentumában a keleteurópai országok is magukévá tették azt a szerkezetátalakítási és ellentételezési követelményrendszert, amit a megelőző ülésszakokon még csak a szovjet fél képviselt. Úgy tűnik, hogy a tervegyeztetés gyakorlatában ez az elvi állásfoglalás érvényre jutott. Másfelől viszont már valamennyi KGST-ország szaksajtójában mutatkoznak azon felismerés kezdeti jelei, hogy a KGST-beli munkamegosztás alapvetően ágazatközi felépítése hosszú távú, objektív adottság, és ennek következtében nem indokolt és nem is valószínű, hogy a belátható időn belül nagyon másfajta makroökonómiai szerkezetű nemzetközi árucserévé alakulhatna
