Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
célzó taktikai felvetésnek tekinthető. A KGST-beli kereskedelem szerkezeti kérdéskörét mértékadó szovjet elemzők33 akképpen összegzik, hogy a Szovjetunió a kelet-európai országoktól olyan termékek szállítását igényli, melyekből a hiányhelyzetet gazdaságában nem átmenetinek, hanem hosszabb távon is fennmaradónak tekinti. Épp e megítélés miatt válik a szovjet elképzelés szerint épp a kelet-európai exportszerkezet megváltoztatása a meredeken növekvő kitermelési költségű (és a konvertibilis viszonylatban is szükséges) nyers- és fűtőanyag-szállítások 1985. évi szinten tartásáért járó megfelelő ellenszolgáltatássá. Nem fölösleges ismét emlékeztetni arra, hogy valamennyi említett szovjet forrás a növekvő kitermelési költségek jobb természetbeni ellentételezésére helyezi a hangsúlyt, s érvelésükből teljesen hiányzik a feláldozott haszonra hivatkozó pénzügyi szempont. Ez egyébként más, e helyütt közvetlenül nem idézett szovjet forrásokra is igaz: egyikük sem magasabb árakat követel, hanem keményebb struktúrájú ellenszállításokat. Lényeges, hogy megértsük: ezekben a szerkezeti javaslatokban nem elvont okoskodások, hanem objektív szovjet népgazdasági érdekek fogalmazódnak meg. Ezek a megközelítések a szovjet gazdaság belső arányaiban gyökereznek, és nem tekinthetők pusztán ideológiai, kül- vagy kereskedelempolitikai törekvéseknek (mint például a két évtizede felmerülő géparány-növelési vagy a belső árak alkalmazását szorgalmazó kezdeményezések). Ez azt jelenti, hogy értelmezni sem lehet e kategóriákban, még kevésbé lehet ebben a fogalomrendszerben maradva közgazdaságilag megalapozott választ adni az új feladatok jelentette kihívásra. Márpedig aligha vitatható: közgazdasági jellegű választ kell találni, mert anélkül végképp nem lehet alkalmazkodni az új KGST-beli reálfeltételekhez. Részletes okfejtés nélkül is belátható, hogy mindkét fő kereskedelmi viszonylatban olyan változások bontakoznak ki, amelyek a megelőző évtizednél is sokkal nagyobb külgazdasági teljesítményeket követelnek meg a kelet-európai országoktól. Pontosabban arról is szó van, hogy nem „intenzívebben”, azaz többet kell dolgozni, hanem mást és másként kell csinálni ahhoz, hogy a külgazdasági egyensúly a társadalmi tűrőképesség határain belül és gazdaságilag ésszerű módon legyen fenntartható. Ehhez pedig közismerten a gazdasági reform radikális kibontakoztatása teremti csak meg a feltételeket. Idézett írásában N. Inozemcev34 annak a véleményének ad hangot, hogy az általa igényelt kereskedelemszerkezeti változások minden feltétele adva van a kelet-európai KGST-országokban: a műszaki és az anyagi bázis, a képzett szakemberállomány, a termelési hagyományok és a kapacitások is. Mások rámutatnak arra, hogy a jelenleg alkalmazott, hagyományos (naturális) tervezési módszerek és a központosított irányítási formák csak az energia- és nyersanyag-kitermelő iparágak természetének felelnek meg. Ezzel szemben a feldolgozó tevékenységek a közvetlen vállalatközi kapcsolatok kialakítását követelnék meg.35 Ebből a szembeállításból jelenleg hiányzó közgazdasági és jogi feltételek egész rendszerének kialakítása is következne. 20
