Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
új szerkezeti hangsúly fokozott nyomatékot kapott az 1982. évi budapesti tanácsülést követő tervösszehangolási fordulóban. Ez számos szakirodalmi közleményben is megfogalmazást nyert, legutóbb pedig a szovjet tervbizottság elnökhelyettese adott hangot félreérthetetlen határozottsággal annak az igénynek, hogy az energia- és nyersanyagtermelőket mind anyagi, mind pénzügyi formában kárpótolni28 szükséges (amit „a szocialista közösség internacionalista kötelezettségeként” értelmez).29 A tervegyeztetés jelenlegi fordulójával kapcsolatos számos érdekes gyakorlati információ közlése mellett kifejti: „Az olaj és más hiánycikkek termelése jelentős egyszeri befektetéseket igényel. Ezért a szovjet fél jogosan várja el, hogy ezekért hatékonyan kárpótolják. Mivel a B szektor [a szovjet szóhasználatban a fogyasztási cikkeket gyártó iparágakat jelöli] fejlődése elmaradt, arra szárítunk, hogy nyers- és fűtőanyag-szállításaink folytatásáért [az 1985. évben elért mennyiségi szint 1990-ig tervezett megőrzéséről van szó] cserébe hasonló nép- gazdasági jelentőségű termékekből, így élelmiszerekből, ipari fogyasztási cikkekből, gyógyszerekből, kohászati cikkekből, műszakilag fejlett gépekből a korábbinál nagyobb mennyiséget tudunk beszerezni.” Ezenkívül „a Szovjetunió érdekelt abban is, hogy saját területén levő élelmiszer-, könnyű- és helyiipari, valamint szolgáltató vállalatait a többi KGST-ország támogatásával és aktív részvételével korszerűsítsék”. Ez egyenes beszéd, és jelentőségét még inkább kiemeli az a tény, hogy a Szovjetunióba irányuló kivitel hagyományos áruszerkezetében a gépek és berendezések kétharmados nagyságrendet érnek el. A szovjet gépimport belső összetételét tekintve is új, a kialakulttól lényegesen eltérő szerkezeti követelményeket fogalmaz meg a Goszplan idézett vezetője a kelet-európai szállítókkal szemben. Ennek lényege a korábbi beruházási jellegű gépszállítások fogyasztási iparcikkekkel, a műszakilag legfejlettebb és nemzetközileg legversenyképesebb gyártmányokkal, bányagépekkel, közlekedési eszközökkel, valamint anyag- és energiamegtakarító technológiákkal való felváltása. A szerző tehát - a havannai tanácsülésen elhangzott felszólalásához hasonlóan30 - a gépiparon belüli munka- megosztás ipari alágazatok szerinti, valamint termékszerkezetének gyökeres átalakítását is javasolja. Ezt egészíti ki az alkatrészek és a részegységek „közgazdaságilag indokolt árképzésének” követelménye, amit az idézett cikk nem fejt ugyan ki részletesen, de a szovjet közgazdászoknál ez azt a hagyományos törekvést31 szokta jelenteni, hogy a KGST-kereskedelemben a gépárakat a névlegesen sokkal alacsonyabb szovjet belső árak alapján, az alkatrészek árát pedig a végtermékárak arányában állapítsák meg. Ez utóbbi - a KGST-ben évtizedek óta vitatott - árképzési javaslatokról már többször bebizonyosodott, hogy közgazdaságilag indokolatlanok. Egyfelől a világpiacon az alkatrészárak a végtermék arányos részének 2,5-3-szorosába kerülnek, s ehhez képest még alacsonyabb a termékkör szerződéses árainak színvonala. Másfelől, mivel a szerződéses és a termelői árakat egyáltalán nem lehet közvetlenül egybevetni,32 így a nemzeti árakon alapuló javaslat eleve zsákutcát jelent, és nyilván csak a gépárak lemorzsolását T9
