Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
kitűzése volt és maradt, a gépek részarányának az összkivitelen belüli növelését a vizsgált időszakban minden nemzeti kereskedelempolitika erőteljesen szorgalmazta, ezért bizonyára indokolt a u. és 12. táblázatban közölt adatokból néhány következtetést levonni. A rendkívül eltérő utakat különféle eredményességgel követő fejlődő országok nagy csoportjának összkivitele 1970-1982 között 8,9-szeresére nőtt. (Ez az utolsó év, amire vonatkozó összehasonlítható adatok hozzáférhetők voltak 1985 legelején.) A gépek és a szállítóeszközök kivitele ugyanezen idő alatt 2 2,5-szeresére, így részaránya 2,5-szeresére nőtt. Az adatokból a nagyon alacsony indulószint és a példátlanul gyors bővülési ütem egyként kitűnik. A növekedésben az külön elismerésre méltó, hogy a világgazdasági-világkereskedelmi visszaesés és az erősödő nyugat-európai piackorlátozás ellenére sem tört meg 1973 után. A kelet-európai országok összkivitele csak fele olyan gyorsan nőtt, mint a fejlődőké. Ez annál is inkább indokolatlan, mert Kelet-Európa természeti erőforrásokban szegény, gazdaságilag viszont fejlettebb. A gépkivitel az átlagnál gyorsabban nőtt ugyan, a fejlődő országok dinamikájától azonban négyszeresen maradt el. A kelet-európai országok fejlettebb gazdasága mellett a regionális iparvédelem és a KGST-kereskedelem előnyben részesítése is megnyilvánul abban, hogy az összkivitelben a gépek aránya magas. Mivel ez a megállapítás már 1970-ben is igaz volt, természetesen értelmetlenség lenne a géparánynak a fejlődőkéhez hasonlóan gyors ütemű növekedését számonkérni a kelet-európai országok külkereskedelmén. Kelet-Európától eltérően a Szovjetunióban az összkivitel nőtt gyorsabban a gépkivitelnél (6,8-szeresére, illetve 4,1-szeresére). Ez akkor is elgondolkoztató fejlemény, ha a Szovjetunió szempontjából ésszerű volt az, hogy kihasználta a világpiaci árarányváltozásokból adódó előnyöket, hiszen a szovjet közgazdászok és a külkereskedelem vezetői már a hatvanas évek óta folyamatosan arra törekednek, hogy növeljék a gépek exportbeli részarányát. Ezért a géphányad visszaesése akkor is kedvezőtlen, ha 1973-1981 között épp ez a szerkezeti fejletlenség hozott jelentős váratlan árnyereséget. Az 1970-1980 közti szovjet cserearánynyereség 20 milliárd dollárra tehető; enélkül a jelenleg 10 Mrd $ körülire becsült nettó adósságot meg kellett volna háromszorozni. Más oldalról szemlélve, az 1978-1981 közti árnyereség elégséges volt az egész gabonabehozatal fedezésére.6 Érdemes áttekinteni a fejlett piacgazdaságú országokban irányuló kivitelre számított hasonló viszonyszámokat is. A 12. táblázat három oszlopának adatai közvetlenül is egybevehetők, hiszen mindhárom eladó egyaránt törekedett Nyugatra irányuló gépeladásainak fokozására. A fejlődő országok nyugati kivitele 1970-1982 között összességében 7,9- szeresére nőtt, miközben gépkivitelük nem kevesebb, mint huszonháromszorosára nőtt. Más oldalról megközelítve, a fejlődő országok gépkivitelét az a vonás jellemzi, hogy ha egy „déli” exportőr egyáltalán el tud adni gépeket, akkor azt a 10
