Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 1. szám - Hardi Péter: A második szakasz: az Egyesült Államok Reagan újraválasztásának fényében

- javítsa a kapcsolatait a Szovjetunióval, és csökkentse a konfrontáció veszélyét;- teremtsen békét, illetve járuljon hozzá a rendezéshez két veszélyes válsággócban: Közép-Amerikában és a Közel-Keleten.

Az elnökválasztás kifejezett bizonyos elégedettséget a reagani politikával, de kifejezte azt is, hogy a szavazóknak vannak kielégítetlen elvárásaik is. Az 1984-es eredmények azonban még nem jelentenek biztosítékot arra, hogy Reagan politikája eleget is fog tenni az elvárásoknak, s ha nem, akkor is meg tudja tartani a népi támogatást.

A külpolitikában nem lesz könnyű elérni a várt változásokat. Az Egyesült Államok a legfőbb nemzetközi kérdéseket továbbra is a hatalmi vetélkedés szemszögéből közelíti meg. Ennek alapján két fő vetélytársa van:

1. politikailag-katonailag: a Szovjetunió, illetve a szocialista világrendszer;

2. gazdaságilag: saját szövetségesei, azaz Japán és Nyugat-Európa legfejlettebb tőkés országai.

A vetélytársakkal folytatott vetélkedés fő színtere:- politikai-katonai területen

a) Európa, de a mozgáslehetőségek itt a legkorlátozottabbak, s valószínűleg a további tárgyalási folyamatok során a vetélkedés itt „statikus” marad;

b) a harmadik világ, ahol a politikai befolyásért, illetve stratégiai pozíciókért vívott harc állandó mozgást, „dinamikát” eredményez.-A gazdasági területen:

a) a nemzetközi piac feltételeinek megfelelően elsősorban az első világ, s itt a tőkés érdekellentétek és a szövetségesi politikai érdekek ütközéseinek tartós dinamikájára lehet számítani;

b) a harmadik világ, elsősorban mint az erőforrások biztosításának helyszíne. Ebben a szférában a regionális politikai és gazdasági érdekek egymást erősítő hatása dominálhatja az Egyesült Államok tevékenységét.

A világhatalmi elkötelezettség tehát továbbra is az Egyesült Államok tevékenységének meghatározója marad. Ez azt is jelenti, hogy tovább hordozza mindazokat az ellentmondásokat, amelyeket a tanulmány első részében elemeztem. Fölvethető a kérdés: mi következik az ellentmondások e sorozatából? Tekinthetők-e ezek az ellentmondások a reagani politika kudarcának? Hiszen ma már az is jól látható, hogy ezekhez az általános (érdek- és értékrendszerbeli) ellentmondásokhoz a választói programban meghirdetett ideológiai és a program gyakorlati-politikai megvalósítása közötti konkrét ellentmondások sora járul. Reagan a neokonzervatív tételek közül alig néhányat váltott valóra, míg számos lépése - mint láttuk - egyenesen ellentmondott nekik.

A választási eredmények alapján a jelzett ellentmondásokból nem arra lehet következtetni, hogy megbukott a „reaganizmus”, hanem arra, hogy a reagani tevékenység ideológiai alátámasztása hamis. Más szavakkal: Reagan nem azt teszi, amit a tetteinek igazolására felhasznált neokonzervatív ideológiai diktálna.

30