Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 2. szám - Balogh András: Az Egyesült Államok harmadikvilág-politikájának sajátosságai (1981-1984)

teként igazgathatta a Dél-afrikai Unió, majd Köztársaság, de ezt a helyzetet 1966- ban az ENSZ-közgyűlése - az 1960-as dekolonizációs határozat értelmében - megszüntette. Valójában azonban Pretoria Namíbiát továbbra is saját gyarmataként, sőt sok tekintetben szerves részeként kezeli, nemcsak gazdaságát és közigazgatását integrálta, hanem politikai életét is alárendelte az apartheid rendszer célj á- nak és normáinak. Namíbia függetlenségéért évek óta fegyveres harc folyik. Ennek vezetőjét, a SWAPO-t a világ országainak többsége a namíbiaik egyetlen törvényes képviselőjének tartja.

Az Egyesült Államok a demokrata kormányzat idején még tudomásul vette az öt nyugati hatalom képviselőiből álló ún. összekötő csoport dél-afrikai és namí- biai ajánlásait, amelyek értelmében 1980 őszén választásokat kellett volna tartani Namíbiában. Jóllehet ezekre a választásokra egyáltalában nem került sor, az ENSZ-közgyűlés 1981. márciusi ülésén az Egyesült Államok ellenezte a Délafrikai Köztársaság megbízólevelének elutasítását, és tartózkodott a pretoriai kormány elleni gazdasági szankciókat elrendelő határozat megszavazásától. Nem sokkal később Washingtonban fogadták a dél-afrikai rendszer külügyminiszterét, Pik Bothát, aki azzal az üzenettel térhetett vissza, hogy az Egyesült Államok ún. konstruktív megoldásra, nem pedig konfrontációra törekszik a namíbiai kérdésben.38 A namíbiai rendezést illetően egyébként bizonyos közös amerikai-dél-afri- kai álláspont körvonalai rajzolódnak ki. Annak fejében, hogy a dél-afrikai kormány együttműködést ígért a rendezésben, Washington hozzájárult ahhoz, hogy kihagyják a tárgyalásokból a stratégiai fontosságú Walvis Bay-i terület kérdését, továbbá az amerikai kormány a Dél-afrikai Köztársaságra „úgy tekint, mint a regionális stabilitás fontos tényezőjére”. Az Egyesült Államokban egyre erőteljesebben összekötik a namíbiai rendezést a kubai csapatok Angolából való távozásával.

Az Egyesült Államok az angolai kormányra közvetlenül is nyomást gyakorol. Felvetődött az ún. Clark-módosítás hatálytalanítása, amely megtiltja az angolai lázadók számára fegyverek szállítását. A hatálytalanítás ugyan nem történt meg, de a lázadók támogatása tart.

Az amerikai stratégák figyelmének másik iránya Fekete-Afrikában az ún. Afrika Szarva. Ebben a térségben Szomália kapja a legjelentősebb amerikai támogatást. Bár Washington valamennyi Afrikába irányuló segélyt csökkentett, többprogramot pedig teljesen töröltek, Szomália ez alól kivételt képez: az ide irányuld segélyek 30 százalékkal növekedtek. Ez az ország kapja a Szaharától délre esőállamok közül a legjelentősebb segélyt, kizárólag azért, mert szemben áll Etiópiával, és Washington rendelkezésére bocsátja a berberai partszakaszon lévő támaszpontot.

A gazdasági és politikai szempontból egyaránt kiemelten kezelt Nigériától eltekintve, az afrikai országok többsége leértékelődött az amerikai külpolitikában. (Ennek megfelelően például a Tanzániába irányuló segélyeket 50 százalékkal csökkentették.)

25